Arra ébredtem, hogy zümmög és folyton nekikoppan egy méhecske az ablaknak. Látja, látja azt, hogy ott a szabad világ, csak az utat nem látja, ami oda őt elvezeti. Látni véli ugyanis. Csalóka üveg, azt mutatja, hogy nincs akadály, ez a kis hülye meg századjára is beleveri a fejét. Hiába hajtom a jó irányba, nem akarja. Ő az ablakon keresztül menne. De ott sosem fog. Kedves méhecske! Tapasztalt, öreg, ablakon fejet betörő sorstársadként azt mondom, pihenj meg a párkányon, érezd meg a szárnyaidon a téged segítő áramlatot, és úgy rugaszkodj neki újra. Alulról kezdd. Ahonnan sosem próbáltad még. És ahol, szerinted, nincsen út.
Vasárnap van. Méhecske vers jön.
Zümmögve verdes a tétova méh./ Fejjel üvegnek, nincs oda még./ Bírja a küzdést, bírja nagyon,/ Szabadságod most visszaadom./ Hiába mutatom ablak alatt,/Elkerüli a jó utakat./ Tördösi szárnyát a zord üvegen,/ Kint a szabadság, de bent idegen./ Látja, előtte kéklik az ég,/ De bent a szobában éri a vég.
Szóval. Mire tanít a méhecske mese? Hogy menjek kávézni, mert nem kell minden napra egy komoly tanulság. Ma nem megyek át az üvegen…
