Lesz. Mégis annyira izgat ez a téma. A gondolkodó agyam pontosan tudja, hogy az a dolgok menete, hogy az idő melegszik, a viràgok kinyílnak, a télből tavasz lesz. De az érzelmi agyam folyton nyüzsög, nyöszörög, nem bírja a hideget, türelmetlen, akarja a tavaszt, követeli, habzsolná. Nem vagyok a késleltetés művésze.
Jól tudják azt a nagy manipulátorok, hogy arra a belső, érzelmeket diktáló és gerjesztő ősi agyrészre kell hatni. Az érzelemre ható ingereket szinte lehetetlen felülírni. A külső, gondolkodó agykéreg viszont folyton erőlködik. A tavaszi fény az érzelmeket robbantja be, a télies hideg meg fegyelmezni akar. Hogy vegyek föl reggel meleg kabátot…
Az a jó, ha egyensúly van. Ha a gondolkodó elnyomja az ösztönöst, bezárul a világ. Ha az ösztönös nyerítve győz, pusztítást hagyhat maga mögött.
De mit bánom én, hogy tudok a tavasztól. Tudok róla, tavaly is volt. Érezni, érezni, érezni szeretném. Fegyelmezetlenül. Megőrülni is jó néha. Kicsalni a bennünk élő bolondot. Legalábbis… remélem, él még. Különben meg nem a legbolondabb, legvalószínűtlenebb, legmeghökkentőbb történeteinket dédelgetjük a legjobban? Nem azok számítanak? Nem azokra áhítozunk? Nem azokat visszük magunkkal?
Drága Anikó! Te már annyi mindent elértél. Boldog asszony vagy mert ahogy olvasom az irásaidat meg amennyire megismertelek. Valahogy változtál. Jól döntöttél? a pároddal rendben van minden.
Kedves Magdika! Jól döntöttem. Nincs is rossz döntés, csak döntés van, ami megválasztja az utat. És a párommal, gondolom, rendben van minden😊. Legalábbis nem panaszkodik.