Hajnali vonat. Mesével kezdem a napot. Coaching szempontból (is) nagyon érdekes mese ez. Van benne minden, ami a reménykeltő kezdeten át a próbatétéleken és tragédiákon keresztül a boldog végkifejletig elvezet.
Fehérlófia különleges, mint minden újszülött. Őt egy ló szülte, kétszer hét évig szoptatta (így a szoptatás világnapja tájékán igazán becsülendő!), majd közölte, hogy megdöglik, és megdöglött. Na most hősünk, a veszteségen túl, fogta magát és felkerekedett. Coaching szempontból nem túl konkrét cél, de elindult szerencsét próbálni. Talán mindenképp rávettem volna, hogy egy kicsit jobban körvonalazza, hogy mit is akar, de úgy tűnik, esetünkben a veszteség feldolgozásához mindenképpen hozzásegítette, hogy meg- és elmozdult, belevetette magát az örvénybe. Na, de micsoda örvénybe!…. Talált magának támogatókat is a kalandhoz. Mellékesen jegyzem meg, eleinte egyik sem volt jó arc, mindegyiket móresre kellett tanítania. Fanyűvő, Kőmorzsoló és Vasgyúró mind úgy köszöntötték, hogy “Jò napot, te kutya!”, majd kilátásba helyezték, hogy kegyetlenül eltángálják. Szóval szép barátság kezdete az ilyen, szanaszét ütötte az arcukat, így aztán szövetségesek lettek. Mondjuk a megszelídítésnek a Kishercegben sokkal finomabb módszerei vannak, de ne finnyázzuk Fehérlófia eszközeit, lám, célravezetőek voltak. Van, akit képen kell nyomni azonnal, hogy bevegye a gyomra a rangsort. Felhívnám a figyelmet arra, hogy Feherlófia sohasem kételkedett a saját erejében. Remek anyja volt, ezek szerint, nem véletlen zavargászta a fára kiskorában, hogy hántsa le a fakérget. Most mi is tekintsünk hálával a gyerekkori megpróbáltatásokra, meg anyánkra, mint legelső coachra, aki csúcsra járatta a teljesítménykényszert! Nos, a fiú megtámogatva a segítőkkel máris új akadályba ütközik. Semelyik haverja nem boldogul vele, tudjátok miért? Mert ez az ő feladata, az ő kicsi ellensége. A legviccesebb nevű mesehős, akit csak ismerek: Hétszűnyű Kapanyányimonyók! Annyira örülök, hogy magyar az anyanyelvem! Mégsem Gollamnak vagy másnak hívják. Hát hol terem másutt ilyen vásott figura! Az emberi hasakról kedvtelve kását zabáló Hétszűnyű Kapanyányimonyók jól megszívja, legalábbis úgy tűnik. De jaj, amikor szakállánál fogva kikötik a fához, és eltűnik, na akkor nyílik meg a bosszúvággyal az alvilág kapuja. Mert ezek négyen üldözőbe veszik. De az alvilágba csak főhősünk merészkedik le, hogy ott aztán mindjárt szembe is találkozzon a háromfejű sárkánnyal.
Ugye, hányszor hisszük azt, hogy ennél rosszabb már nem jöhet? Hogy, csak ennek legyen vége?! Hányszor alkudozunk az élettel, hogy csak ezt ússzuk meg?! És hányszor hisszük, hogy vége van, miközben az csak egy sokkal nehezebb út kezdete? Sokszor. Feherlófia is azt hitte. De jöttek a sárkányok szépen sorban, egyre több fejjel. És mivel a fiúnak csak egy volt, így arra nagyon kellett vigyáznia. Nos, küzdelme jutalma három csaj lett. Vitte magával boldogan a legyőzöttek özvegyeit. Nem szabad ám mások feleségeit csak úgy elzsákmányolni. Szegény ifjú, orbitális árulás áldozata lett. Na. Újabb tanulság. Elárulják a barátai. Mert a felvilágba csak a csajok jutnak fel a leeresztett kosárkában… Szegény Fehérlófia lent marad. Ilyet is sokat láttunk már, nem? Akiket szeretünk, elárulnak. Akikben bízunk, cserbenhagynak. Mégis menni kell tovább, ha nem fölfelé, akkor oldalra lépni. A lényeg a mozgás. Nem szabad megállni.
Most jön a spirituális tanító rész. Ha szarban vagy, kezdjél el adakozni! Nézz körül, ki van nálad is nagyobb sz…ban, és segíts neki. Még ha olyan rasnya kis griffmadarak is, akikről mindenki azt állítja, hogy rosszak, veszélyesek. Mert ugye, még az eső is zuhog ott az alvilágban, ez a szerencsétlen meg rádobja a szűrét a csipaszokra. Ezért nem szaggatja szét a mamájuk. Valljuk be, minden anyaszörny kezesbáránnyá változik, ha jót teszel a gyerekével.
Ez a griff, pontosabban ez a jótett hozza meg számára a szabadulást.
Látjátok? Kiárasztotta a jót, és sokszorosan visszakapja. Na, nem olyan egyszerű azért az sem. Tudjátok, a szabadulásnak ára van. Mindig nagyon nagy ára van. Rohadt sokat kell érte fizetni. Sokkal többet, mint gondoljuk. Biztos ezért nem merik sokan meglépni. Fehérlófiát kiviszi ugyan a griff az alvilágból, de a bal karját és az egyik lábát oda kell adni érte. Mert a madár útközben megéhezett. Hát igen. Mire megy az ember a bal karja nélkül?
De jó fordulat jön. Persze leissza magát szegény bánatában a sárga porig, bort kap a grifftől, de mire kijózanodik, kinő a keze is meg a lába is. Ezzel az új kezével aztán kihajigálja régi barátait az ablakokon, és, hát nem bír a vérével, magához veszi ismét a jól bevált királylányokat.
Számos ismerősöm mesélte már nekem, hogy egykori félelmetes ellenségeit, rosszakaróit, áruló barátait miként látta viszont évek múlva szánalmas alakként. És akkorra a bosszúvágy és a káröröm is elillant. Sokkal rosszabb, a szánalom jött a helyébe. Meg a felismerés, hogy többé nincs hatalmuk fölöttünk, és a másik felismerés, hogy ha ő nincs, talán mi sem kelünk útra, és nem próbáljuk ki a magunk küzdésein keresztül a magunk erejét.
Végül Fehérlófia a háremet, bocs … háromat visszaviszi az apjuknak, és a legfiatalabbat (kapuzárasi pánik?) megtartja magának. A kettősen is elvált, erőszakkal megszerzett, áruló asszonnyal folytatott házasságáról már nem szól a történet, de biztos annak is jò a vége, hiszen ez csak egy mese, nem?
Fotók : pixabay.com
