+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Ha mozdul a rendszer…

Hajnali vonat. Ha mozdul a rendszer...

Hajnali vonat. A coachingban mindig (ha mindketten akarjuk) van egy pillanat, amikor megmozdul a rendszer.

Ez az a pillanat, amiért ott vagyunk, dolgozunk, ami elindítja a változást, átszerkeszti az addigi gondolkodási pályákat, új szemléletet ad.

Érezhető az a pillanat, de általában néma csend kíséri, nehéz hallgatás, és bizonytalanság jön utána.

De a rendszer elmozdul. Bár én pillanatról írok, az igazság az, hogy hosszú az az idő, ami ezt az elmozdulást megelőzi. Évektől vagy évtizedekről is beszélhetünk. Évekig vagy évtizedekig lehet élni egy életet úgy, hogy bár szükséges és kívánatos a változás, mégsem történik meg.

Történik helyette más. Például felhalmozódnak a nyomasztó, elintézetlen, kibeszéletlen dolgok, béklyóvá válik a hallgatás, vagy zajlik egy ügyesen megszerkesztett technikai élet, amiben a tevékenységek, kötelességek elfoglalják az érzelmek helyét. Persze, nem becsülöm le ezt az életet. Hiszen tisztességes, becsületes célokért folyik a harc, küzdés a gyerekért, a munkáért, a társért, valami melegségért, otthonosságért.

Azt tapasztalom, hogy szinte észrevehetetlen, hogy mikor csúsznak szét az utak, de a legrosszabb az a felismerés, hogy talán sohasem futottak együtt.

Nem a szembesítésben és a tanácsokban hiszek. Hanem a fájdalomban. Az az a dolog, amit, ha beengedünk, akkor képes olyan erővel hatni, mint semmi más.

Ha beengedjük.

Persze, sokszor tör utat magának, s ha nem lelki, akkor testi fájdalomként jelentkezik. Fejfájás, derékfájás, túlsúly, vérnyomás, görcsök, gombócok, balesetek egyebek.

Azok az emberek, akikkel én találkoztam, mindannyian kínlódtak ezek valamelyikétől. És mindannyian élték a maguk technikai életét, miközben az igazi érzéseiktől szenvedtek. Csakhogy azok nem bújhattak elő. Hogy miért nem? Ezt mindenki maga tudja.

De, amikor arról kérdezek, hogy milyen számukra egy tökéletes nap, akkor a legtöbben valami egészen másról beszélnek, mint amiben élnek. És ez fáj. És milyen jó, hogy fáj. Milyen jó, hogy a testünk, amit szidunk, mert kövér vagy sovány vagy kicsi vagy nagy, jelez nekünk. Milyen jó, hogy van egy erő, egy hatás, a fájdalom, ami nem hagy nyugodni, hanem ebresztot fúj.

( Természetesen nem az emberi tragédiákat ünneplem. A coaching sem varázslat, és én sem vagyok mindentudó… még szerencse! Hogy unnám magam! )

Szóval…ébresztő. Itt ez a csodás hétfő reggel. Figyeljetek a szépségeire és a rútságaira. És vegyétek észre, mindenkinek mozog a rendszere, néha meg zökken egy nagyot.

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu