+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali gondolatkeresés

Minden hajnalban keresem a szemüvegemet. Tapogatózom, aztán beletenyerelek. A telefont könnyebb megtalálni, az óbégat. Bár most egy hétig szabadságoltam magam. Csak…elfelejtettem kikapcsolni az ébresztőt. Mikor megvan a szemüveg, felteszem, és megnyugszom. Keret a helyén. Mindig azt hittem gyerekként, hogy szemüveg nélkül sokkal szebb vagyok, de nem lehettem nélküle, mert akkor egyrészt bandzsítottam, másrészt nem láttam jól. Ez a helyzet mondjuk azóta sem változott.

Törekvésem arra, hogy egy kicsit, legalább egy icipicit szebb legyek, azóta is töretlen, bár kevés siker koronázza. Ezért hát megelégszem azzal, hogy biztos azért bandzsítok, mert sajátos a látásmódom, és szép vagyok a magam módján, ahogy ezt anyukám oly sokszor elmondta. De most hazudtam. Mert nem elégszem meg vele, én igenis Epres Panni vagy Angelina Jolie módján szeretnék szép lenni, de úgy hiszem, ez a határ áttörhetetlen. Reggelente, amikor vágtázom a Mexikói úton, az egyik telep mellett elhaladva mindig rámköszön egy fiatal legény. Azt mondja, hogy szépjóreggelt! Olyan kedvesen mondja nekem, mintha én nem is a magam módján, hanem Angelina módján lennék szép. Nem látja, hogy bandzsítok? Meg, hogy szemüvegem van és plusz hat kilóm? Nem látja, őrület.

A múltkor jött hozzám egy nő, és nővé akart válni. Kérdeztem tőle, hogy milyennek látja önmagát. Sorolta. Kérdő tekintetemre néhány pozitív dolgot is sikerült kipréselnie magából, magáról. Aztán én folytattam. Tetszett neki az, amit hallott. Szerencsések voltunk. Akarta a változást. Általában tiltakozunk ilyenkor. Én is. Mintha egyszerű földi halandóknak nem járnának azok a privilégiumok, mint amit azok az emberek élveznek, akiket valami oknál fogva magunk fölé helyezünk. Vagy magunk elé. Ilyenkor jönnek ezek a mondatok, hogy “könnyű neki, csak megszületnie volt nehéz”, vagy “te ilyen szerencsés alkat vagy, nem hízol”, vagy “nekem sajnos nincs nyelvérzékem”, vagy az, hogy “jó neked, én nem tudok futni, nem kapok közben levegőt”. Megfelelő és hiteles érvek mindig vannak amellett, hogy valami miért nem pont olyan, mint amilyennek elképzeltük, amilyennek lenni szeretnénk.

De mi rémít meg abban, hogy tényleg megengedjük magunknak annak vizualizálását, amire tényleg vágyunk. Mert vágyunk rá. Miért nem használjuk hozzá a szupererőnket? Hogy az mi? A legújabb fejlövésem. Hogy mindenkinek van szupererője. Az utcaseprő is örül reggel valaminek. A pék is. Én is. Te is. Van olyan képességünk, amivel magunknak vagy másnak örömet tudunk szerezni. Van olyan szupererőnk, amit minden reggel mozgósítunk, vagy álmunkban előjött, aztán bezártuk a szekrénybe. De ott van. Egy barátom kamionsofőr akar lenni. Gyerekkora óta. Kamionsofőr szupererejét bezárta egy szekrénybe. Nagyon okos ember lett belőle, vezető pozícióban dolgozik, és ott tartja bezárva a szupererőt a szekrényben. Az meg ki akar jönni. Azért nem engedi ki, mert akkor a szupererő kitörne, összevissza tombolna, áttörne mindenen, felborítana mindent, és győzelemre akarna jutni. Hát bent marad a szekrényben. Én nem tudom eldönteni, jobb-e így. Egyszer régen női szupererőre akartam szert tenni. Bejelentkeztem a tanfolyamra, és elkezdtem tanulni. Járni, színekkel bánni, sminkelni, frizurázni, öltözködni, ilyenek. Mikor azt hittem, nagyon eredményes vagyok, akkor pont egy zebra előtt csillogtam, és hátulról megbökött egy néni. Derűsen fordultam felé, mit parancsol. Hát…kezdte, valami lóg ki hátulról a nadrágja egyik szárából… Tényleg lógott. Az előző napi harisnyám. Amit gatyával együtt toltam le magamról, és, úgy tűnik, azzal együtt is húztam föl másnap. A rohadék harisnyám összegöndörödve várta az alkalmat, hogy kibújhasson. Ezt éppen a Szépvölgyi út egyik zebrájánál tette meg. Csíkot húzott utánam a hóban. “Ezt hogy csinálta?” Kérdezte megrökönyödve a néni, amikor húztam, húztam a gatyaszáron át a nyúlós nejlonharisnyát végtelen időig, mire ruganyosan végül kipattant, és egy kukában landolt. Lehet, hogy a néni azóta azt gyakorolja, hogy hogyan lehet nadrágon keresztül lehúzni egy harisnyát. Nos, nem ez a szupererőm. Hanem, hogy képes voltam a bosszúság után röhögni egy egészségeset. A szupererőm ez a két bandzsal szemem, ezek összevissza néznek, és valami mást is látnak, mint a párhuzamosok. Nem akartam, de így lett. Muszáj élnem vele, vele muszáj élnem, kaptam, ilyen, ilyen is marad. Ti hol tartjátok a szupererőtöket?

A bejegyzéshez 2 hozzászólás van

  1. Nekem nem újdonság, hogy a super powered a humorodban van! Folytasd és öntsd ránk 🙂 !!!

    1. Hali Klári! Most jöttem rá, hogy erre hol tudok válaszolni! Hát itt. Nagyon kacifántos ez az internet-jelenlét, hol itt vagyok, hol ott. Szóval te tudtad? És eddig nem is mondtad? Nahát!

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu