+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Ma messzire hozott.

2018. április 28.

Kiléptem, ugrottam, elszöktem. Milyen jó is szökésben lenni. Az ember üldögél otthon a semmi dobozban vagy a megválaszolatlan kérdés dobozban vagy a mártír dobozban, és nézi, nézi a hömpölygést, ami nélküle történik. Ihletett pillanatnak hívom, amikor végre megérik egy helyzet, és felpattan a doboz teteje. Csakhogy az ám az igazán félelmetes. Belevetődni az ismeretlenbe. Azt mondják, a parkinsonos betegek néha annyira leblokkolnak, hogy nem tudják megtenni a következő lépést. Van egy módszer erre az esetre. Húzni kell a lábuk elé egy rajtvonalat, mert ha azt látják, azt át is tudják lépni. Egyik ismerősöm vezetési vizsga előtt annyira beparázott, hogy beszélni is alig tudott. A zseniális oktatója annyit kért tőle, hogy menjen át a boltba, vegyen egy kiflit és egye meg. Megtette. És levizsgázott. Szóval? Valami olyasmi a mai gondolatom, hogy akármilyen félelmetes is a semmiből kilépni, egy lépést, egy icipici, egy nyavalyás, rohadt, titkos, méltó vagy méltatlan, komoly vagy komolytalan lépést mindenki meg tud tenni. Ha nem előre, akkor oldalra. Az elmozdulás és a helyben maradás között éppen csak annyi a különbség, hogy az egyik esetben tudjuk, mi fog történni, a másikban meg csak sejtjük vagy…egyáltalán nem tudjuk. Ki mit szeretne. Nekem nagyon sokáig megfelelt a dobozkám, ami komfortos, puha, barátságos volt. Imádtam. De egyszer csak rajzoltam magamnak egy piros rajtvonalat. És az agyevő bogár ( erről majd írok még) megkezdte a működését. Szóval kiköltöztem a dobozból. Vagy úgy is mondhatnám, sziasztok, átugrottam kifliért. Na igen, coachként nem adok tanácsot. Csak kérdezek. Reggeli kifli?

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu