2018. április 27.
És utána a villámcsapás reakciót? Amikor tapogatózol a fejedben valami megoldás után, és nincs ott semmi. Fehér folt, fekete lyuk, Bermuda háromszög. A semmi. És utána mégis csak történik valami… úttörő koromban engem ért a dicsőség, hogy egy ünnepségen átadhassam a potentátoknak a cipőfelsőrész-gyár dolgozònői által készített nyakbaakaszthatós pénztárcákat. Abban a pillanatban, ahogy kiléptem a kòrusból, eltaknyoltam a parkettán, és összegubancolódtak a kezemben tartott pénztárcák. Porig égtem. Egyszer a hűtőbe raktam a fizetésem. Egy hétig kerestem. Életem legdöbbenetesebb üzenete így kezdődött: “Tisztelt Szülő! Az iskolai szűrővizsgálaton gyermeke fejében fejtetűt találtunk…” Volt olyan is, hogy a lépcsőn megbotolva, hason érkeztem magasrangù riportalanyom elé. A Magyar Rádió szolnoki stúdiójában töltött első munkanapon pedig annyira izgultam, hogy bezárkòztam a vécébe. Sajnos nagy igyekezetemben belülről beletörtem a kulcsot a zárba. Turcsányi kolléga fedezett fel (Mit csinálsz te itt? Segítsek? Ne. Hagyj meghalni!), és egy jóravaló lakatos szabadított ki. Megígértem neki, hogy hálából a felesége leszek, addigra már a vigyorgó násznép is odasereglett…Akkor sem tudtam, hogy mi fog történni, mikor egy másik szerkesztőség kellős közepén hirtelen elöntött a vér, és álltam egy tócsa közepén, hófehér nadrágban, körülöttem három pasi, mind a monitorba feledkezve…szerencsére a semmiből megjelenő Perger Juci egy hang nélkül körbetekert valamivel, feltakarította a padlót, és betuszkolt a kocsijába. A Lúzer FC-t legalább 15 éve alapítottam, és a legnagyobb lúzerség, hogy már valaki másnak is eszébe jutott, és le is forgatott egy filmet róla. Basszus. Akkor is lúzernek éreztem magam, amikor az egyik coach képzésen nyolcunk közül engem választott ki Csilla, hogy a többiek előtt coacholjam. De mikor én pont megúszásra játszottam! ! Még arcot sem festettem magamnak reggel! Semmi de semmi de semmi gondolatom nem volt. Legföljebb annyi, hogy ezt túl kell élni. Csilla a tizedik percben sírta el magát, a beszélgetés után írt egy levelet, még háromszor coachingoltam, tegnap azt írta: “Köszönöm, hogy elmozdítottál, elindultam egy úton. Látom, milyen vagyok, amikor dühöngök, tudom, hogy soha többé nem akarok olyan lenni, jó anyja szeretnék lenni a gyerekeimnek és jó társa a férjemnek. Még jelentkezem!” Szóval lehet, hogy fel kéne számolnom a Lúzer FC-t? De tudjátok, olyan rémisztő a gondolat. Mi van azon túl? Mi van, ha egyszerűen csak történnek velünk a dolgok, feladványok jönnek, rémisztő helyzetek, kínos pillanatok, és akkor valahonnan megoldás is érkezik. Valami vagy valaki. Vagy, huuuu, belegondolni is képtelenség, mi van, ha valami mégis, minden ellenáramlat ellenére, mégis-mégis sikerül? És egy hozzám hasonló bohócnak egyszer csak azt kell éreznie, hogy ez nem a cirkusz. Ez az élete. Ez az életem. És nem lehet, hogy ne sikerüljön.