+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Célok vagy micsodák…

ocean-3605547__340

Lassan közeledik a naptárvásárlás ideje. Vagyis a 2019-es határidőnaplóé, ami nálam külön szertartás. Minden évben hosszasan válogatok a kínálatból, fontos a formája, a tapintása, a minta rajta, és hogy milyen a belső beosztása. Fontos, hogy kicsi legyen, de ne nagyon kicsi, vékony legyen, de ne túl vékony, a naptári napok vízszintesen kövessék egymást, és kemény legyen a borítója. Az ára nem fontos. Kb. húsz éve őrzöm ezeket a naptárokat, mert a legfontosabb mindig az, amit az év folyamán beleírtam.

Mindig vannak benne célok. Az utolsó lapok valamelyikére írom az éves céljaimat. Meg kell mondanom, hogy nehéz ezeket megfogalmazni, még akkor is, ha történetesen egy coach vagyok. Vannak célok, amiket úgy mondogat az ember, mintha mantrázná, de eszébe sem jut, hogy megvalósulhatna. Inkább álmok ezek? Ugyanis például régi célom, hogy hosszú időt töltsek Mongóliában, de még sosem vetettem papírra. Egyszer már nagyon közel voltam hozzá, de lefújta a gonosz főszerkesztőm az utat, azóta csak olyan ábránd, mint sajtot enni a Holdon.

De nem erről akartam írni, hanem arról, hogy volt a naptáromban egy visszatérő célom, és mindig mondogattam a szerelmemnek, hogy figyelmeztessen, hogy ha azt elérem, akkor a világon a legboldogabb embernek kell éreznem magam.

Ott is van az idei felsorolásban, és a legnagyobb meglepetésem az, hogy tízből hatot augusztusig abszolváltam is. Ez is köztük volt. És tudjátok mi történt? Hát az, hogy marhára nem voltam a világon a legboldogabb. Az ellenkezője inkább, és igen nagyon csodálkoztam, mert azt nem kalkuláltam bele a fene nagy vágyakozásba, hogy adott céljaimat adott körülmények között fogalmaztam meg, és, ha a körülmények gyökeresen megváltoznak, akkor a nézőpontom is változik, és más fényt kapnak a dolgaim.

Azért ne gondoljátok, hogy most atomtámadást indítok a célok ellen. Dehogy is. Tök jó a célokat kitűzni és szem előtt tartani, csak azt nem szabad elfelejteni, hogy egy folyamat részeseként időnként meg kell állni és vizsgálódni, körültekinteni és pihegni, s majdan, ha felértünk a csúcsra, amiről kiderül, hogy az is csak egy kis sziklaperem, akkor nem csalódni és önmagunkat ostorozni, hanem tudomásul venni, hogy a mostani tudásunk nem kérhető számon a korábbi énünkön. Tudomásul venni, és megbocsátani az akkori önmagunknak, hogy szerényebb tudás birtokában arra a döntésre voltunk képesek. Annyi volt a vágyunk, akkora szeletet láttunk a világból.

Aranyos kis filmben közölte velem nemrég a vászonról Micimackó, hogy “mindig úgy jutok el oda, ahová megyek, hogy távolodom onnan, ahol vagyok…”

Na ez a távolodás különösen fájdalmas tud lenni, ezt nem nagyon kalkulálja az ember fia és lánya. Van, aki puttonyba rakja és viszi, viszi a terhet, nem távolodik tőle, viszont élénken igyekszik a következő célhoz.

Nos, ebben sem vagyok okos. Tanácsot nem adhatok. Magamnak talán igen. Szóval, idefigyelj, te Estótanikó! Most nézd végig ezt az idei naptárt, és veregesd jól vállon magad. A sikerlistát és a veszteséglistát is tanulmányozd, mert mindkettő kell ahhoz, hogy megismerd és megértsd a megküzdési stratégiáidat, ez ugyanis nélkülözhetetlen társad a továbbiakban.

Aztán meg gondolkozz el azon, hogy az a papírhajó, amit nem átallottál negyvenhét évesen egy kávéházban youtube videó segítségével hajtogatni, majd bedobni a hídról a Dunába, szóval, hogy az a hajó, ha elviszi a kívánságaidat Csodaországba, akkor mit fog majd visszahozni onnan. És akármit is hoz, örülj neki, mert neked hozza.

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu