+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Gonosz történetek

Hajnali vonat. Gonosz történetek

Hajnali vonat. Mikor találunk ki történeteket? Hétköznapi helyzetekben nem csak akkor, amikor szórakoztatni akarunk. Sok történet születik belső bizonytalanságból, vagy éppen az igazság kereséséből (és nemtalálásából), vagy abból a hiányból, amit szép nagyra növesztünk, amikor szeretnénk tudni valamit, de az illető, a titkok tudója nem oszlatja el a kétségeinket.

Egyszerűen muszáj kiegészíteni a nagyon is hiányos valóságot.

Mi a hiányunk?

Számtalan kérdés: Hol van? Mit csinál? Kivel van? Miért nem veszi fel? Miért foglalt? Miért nem hív vissza? Nem üzent egész nap. Miért nem üzent? Mindegy mit, Bármit. Miért nem keresi a kapcsolatot?

Megszámlálhatatlan hiábavaló kérdés után jönnek az ördögi gondolatok:

Meghalt. Megölték. Megcsalt. Mással van. Elfelejtette. Direkt csinálja. Látja, hogy hívtam, de nem vette fel. Kinyomott. Nem is érdekli ez az égetően hatalmas probléma, amivel csak őt és őt és őt tudom hívni. Én sem érdeklem. Egyáltalán nem érdeklem. Meghalhatok, akkor sem fogom érdekelni.

Majd az ebből levonható következtetések:

Válságban van a kapcsolat. Válságban van a gyerek. Kamasz, öngyilkos akar lenni. Rossz társaságba keveredett. Ez már menthetetlen. Értéktelen vagyok. Ő is értéktelen. Elkallódik. Minden szar. A világ összeesküdött ellenem. A baj nem jár egyedül. A férfiak mind mocskok. A nők hisztérikák. Vége van. Végem van.

Ez után a düh és a cselekvésen történő buzgó gondolkodás következik:

Megölöm. Utánamegyek. Titokban kilesem. Magánnyomozót hívok, most! Csekkolni fogom a telefonját. Feltöröm a facebook fiókját. Felhívom az anyját/bátyját/sógorát/barátnőjét/papgáját/ főnökét. Ez után csak magamra fókuszálok. Le fogok fogyni. Izmokat növesztek. Megcsaltál, megcsallak! Felgyújtom a ruháit. Szakítunk. Elküldöm az apjához/anyjához.

Majd a teljes hadviselés, háborús zónák kijelölése, fegyverkezés:

Majd megmutatom én neki, hogy én is tudok olyan lenni, és megbosszulom, nem engedem sehová, kikapcsolom az internetet, rossz hírét keltem, elveszem a pénzét, majd megtudja, hogy ki is vagyok én, amikor kivetkőzöm önmagamból és vérnősző barommá változok. Nem szólok hozzá egy hónapig/hétig/napig/óráig. Nincs szex. Soha többé.

Az öngerjesztés folyamata professzionális gyűlölködőt varázsol bárkiből. A legszolidabb kispillangóból is vérszomjas dinoszaurusz lesz, ha hagyja magát, és saját történeteinek a rabjává válik.

És még nem is beszéltem a bizonyosságkeresés kíméletlen módszereiről. Amikor az égegyadta világon mindenből jel és bizonyíték lesz.

Új parfüm, új táska, nem felvett telefon, lehalkított telefon, gyanús e-mail, gyanús programok, hallgatás, és a haverok/ anyák/ apák, akik falaznak, ugye falaznak, az egész világ gyanús, miközben hangosan ordítanak a bizonyítékok, amelyek pontosan beillenek az általunk kreált mese mozaikjaiba.

Nem állítom, hogy a másik fél ártatlan. Hiszen, ahogy kezdtem, meséket azért találunk ki, mert a semmit, a levegőt nem tudjuk megmarkolni. És valamit markolni kell. Valamibe kapaszkodni kell. Ha nem vagyunk önmagunk barátai, és, ha csak egy kis rés is van a pajzson, akkor a mesénk a belső bizonytalanságukat táplálja. Ellentmondás abban van, hogy éppen a bizonyosság keresése miatt kreáltuk ezt a megfogható, konkrét információt, amivel kezdeni tudunk valamit.

Mert a semmi, az sokszor a pokol.

Pedig, akár nyugodtak is lehetnénk.

Akár türelemmel is kivárhatnánk, hogy mi sül ki ebből.

Akár bízhatnánk is a legjobbakban.

És akkor megint csak felhorgad bennünk, hogy azt valóban nem lehet megbocsátani, hogy várjuk a másiktól a napi szeretetmorzsát, érzelmi fejadagot, valódi jelenlétet, és nem kapjuk meg. Miért nem? Hát itt kezdődik… Miért is nem?

Ki tudja megmondani, hogy mekkora fejadag az ideális? Van, aki soha nem kapott, így talán kicsivel is beéri. Vagy éppen ezért örökké éhes, örökké kapar, kapaszkodik.

Van, aki sokat kapott és jóllakott a szeretetben. Van, aki áradó és sosem éhes.

Az egyik kliensem mesélte: leánylakásában eszébe sem jut enni. De amint hazaér a családi házba, rátör az éhség, és kifosztja a hűtőt.

Lavinagyárnak neveztem régebben azt a jelenséget, amikor az ajtón belépőre rázúdítottam mindazt, ami a nap elején még csak egy kis hógolyó volt.

A kérdéseinkre választ szeretnénk. De vigyázni kell vele, hogy mit fogadunk el válaszul.

Hajnali vonat. Gonosz történetek

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu