Hajnali vonat. Ágnes a szívemnek legkedvesebb “kliensem”. Mert ő a húgom. Az egyik. (Tudom, családtagot nem coachingolunk. Látszik, hogy nagyon elszánt vagyok?) Kitépi a hajamat, ha meglátja, hogy róla írtam. De coaching szempontból tanulmány.
Ágnes tanárnő egy kisváros általános iskolájában. Stresszeli az iskolakezdés. Nem árulok el titkot azzal, hogy nem szeret tanmenetet írni, hideg rázza az adminisztrációtól, és hetek óta azon morfondírozik, hogy hogyan rendezze be az osztálytermet. Mert Ágnes osztályfőnök lesz, életében először, és ezt (is) nagyon jól szeretné csinálni.
Hogy mitől lesz jó tanár valaki? Ágnes ez ügyben kapott már hideget és meleget is, és buzgón olvassa a guruk útmutatásait, felidézi a képzéseken elhangzottakat, és naponta többször is rápillant a sarokban tornyosuló tankönyvekre, füzetekre, jegyzetekre, azzal a vággyal a szívében, hogy egyszer majd precízen átcsoportosítja azokat, mert hite szerint egy jó tanárnak rendben vannak az iratai. Vannak példaképei is, és van olyan, akiktől akkor sem szeretne átvenni semmit, ha ő lenne az egyetlen élő tanerő a földkerekségen.
Ágnes tanárnő feltúrta a padlást, mert a legmegfelelőbb polcot keresi, ami illik az osztályterembe. Korábban azt gondolta ki, hogy majd a szülők segítségét kéri, de ezt a gondolatát módosította, gondolta, van a szülőknek elég baja, inkább a saját erőforrásaira támaszkodik. Tehát napok óta polcokkal, kartonokkal, festékkel és különböző textilekkel felszerelve, dekorációs tárgyakkal, képekkel, saját festményekkel a csomagtartójában furikázik városszerte. Majd az összes szajréval bevonul az osztálytermébe, és hosszú órákat eltöltve díszítgeti azt.
Az egyik falra kandelábert festett, madarakkal. Festett motivációs táblát, kárpitozott hirdetőfalat, képkereteket vázolt, és nem, az istennek sem fogadja el tőlem a piros függönyöket, mert azok nem illenek a koncepciójába.
“Azt szeretném, ha a gyerekek otthonosan éreznék itt magukat!” “Azt is szeretném, ha az ő rajzaik is helyet kapnának a teremben. Ezt a falat nekik hagyom, díszítsék ők, cserélgethetik is a dekorációt, ahogy a kedvük tartja!” Nem is lehet vele másról beszélni.
Most éppen krétafalat készít, ebbe az apját is bevonja (aki az én apám is, spontán coach), kár, hogy a kutya átgyalogolt a frissen festett, földön száradó terméken. Végül is, a kutyanyomoknak is örül, mert az viccesen mutat a fekete festéken. A gyerekeknek tetszeni fog, mondja.
Ágnes büdzséje nem túl bőséges, ezért a célt, amit kitűzött, takarékosan kell elérnie, lépésről lépésre haladva, ámde látványos eredménnyel.
Ezért örült, amikor azt mondtam neki, hogy sarkonként, kis részenként alakítgasson, részekből áll majd össze az egész, a kis változtatások is színezik az összképet.
Ágnes legalább annyira izgatott, mint azok az ötödikesek, akik most kerülnek a felső tagozatba.
Korábban volt egy izgága tanítványa, aki sohasem ült a fenekén, rendszerint tolltartóval dobálta a táblát, és hangos kurjongatásokkal csúszkált a tanteremben. Végül nagyszerű megoldás született. Kimehetett az iskolai karbantartó mellé segédkezni, szorgalmasan öntözte a virágokat, és hordta a vödröket. Tevékenykedése örömforrás volt (mindenki számára.) Nem, ezt nem írta be a tanmenetbe, mint ahogy azt sem, hogy néha muszáj a tananyagon kívüli dolgokról is beszélgetni a gyerekekkel, akiket nem árt figyelmeztetni a stílusra, ugyanakkor mindig meg kell hallgatni, hiszen olyan sokszor fáj a kicsi szívük.
Ágnes azon töpreng, hogy ő jó tanár-e. Miközben V. a nagyszájú, sosem tanuló volt tanítvány messziről köszön neki az utcán, B-től, akivel csak baj volt évközben, hatalmas virágot kapott, többen az ő tantárgyára szakosodva tanulnak tovább, sikerrel.
“Szeretem a gyerekeket”, mondja, majd hozzáteszi: “annyira szeretetéhesek”. Bírom a vadakat meg a szelídeket is, nevetek a vicceiken, de azt nem szeretem, amikor arra játszanak, hogy úgysem írom be az egyest. Vajon megérzik, hogy szeretem őket?”
Régi tanárainkról beszélünk, igazságosokról és igazságtalanokról. A bántásról, ami jobban fájt attól a tanártól, akit szeretett és sokra tartott, és a dacról, amit azzal szemben képviselt, aki megalázta. Ezek annyira mélyek benne, hogy ma sem viseli el a gyerekekkel szembeni igazságtalanságot, emiatt több konfliktusa is volt már.
Tegnap este további tanteremdíszítési ötleteket osztott meg velem, miközben aktívan segített abban is, hogy az udvarban bóklászó meztelencsigát egy hosszú bottal kirepítsem az utcára. “Asztronauta lett belőle, fölszállt a Holdra!”, rikkantotta.
Úgy látom, hogy kijelölte a célt, csatasorba állította az összes segítőjét, feltárta az erőforrásait, tevékenykedni kezdett álmodozások helyett, de nincs tudatában annak, hogy ehhez bizony sok energia kell, fantázia és folytonos újratervezés.
Mára elfáradtam, mondta a csigaröptetés után, majd egy papírtekerccsel a hóna alatt elviharzott.