+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Döntés…

clock-3642011__480Hajnali vonat. Már írtam az első lépésről, de most visszatérek rá. Nem is az első lépésre, inkább mindenre, ami az első. Első gondolat, első aggály, első (kicsi, apró, jelentéktelennek tűnő) tett, első vásárló. Az voltam szombaton. Egy hajléktalan újságárus első vásárlója, délben. Azt mondta, az első vásárló mindig szerencsét hoz, és hozza a többi vásárlót is. “Remélem, maga is szerencsét hoz nekem, mert lemerült a telefonom, egy órája késik a barátnőm, és nem beszéltük meg, hogy hol is futunk össze itt, a Deák téren.”  És lőn. Ahogy feljöttem az aluljáróból, megcsörrent a sosem használt, csak hívásfogadásra alkalmas másik telefonom, a barátnőm, akivel egyetemi beirtakozást intéztünk, kikukázta a magánszámomat valahonnan, mert észrevette, hogy nem reagálok az üzenetekre, amelyekkel folyamatosan bombázott.

Nos, az újság, amit vettem, igazán izgalmas kiadvány, önmeghatározása szerint kulturális utcalap, ebben olvastam Szrgya Popovics: Útmutató a forradalomhoz című írásának egy nyúlfarknyi részletét.

Előrebocsátom, nem politizálok. Nem azért, mert a politika olyan, amilyen, hanem azért, mert ahhoz, hogy hitelesen megtehessem, kellene jó memória, széleskörű tájékozottság, naprakész ismeretek, szellemi szabadság, tisztánlátás, elfogulatlanság, miegyéb.

De. Az Útmutató a forradalomhoz mégis fontos írás, azoknak is, akik nem politzálnak, és még csak forradalmat sem akarnak.

Teljesen szélsőségesen és szubjektíven, megbocsáthatatlan barbarizmussal kiragadva egyetlen aspektust, azt mondhatom, hogy leszámol azokkal a sötét erőkkel, amelyeket magunknak építünk alibiből, hogy ne kelljen szembenézni saját passzivitásunkkal.

(Nyilván megérdemeléné a szerző, hogy kicsit is mondjak itt róla valamit, de nem teszem. Ahhoz nagyobb terjedelem kell, és több ismeret. De Szrgya Popovicsról minden  megtudható az internetről  (is).)

Visszatérve a leszámolásra. A változásra gondolva, téveszméink közül a legnagyobbak csak és kizárólag arra alkalmasak, hogy megtartsanak bennünket a semmi állapotában.

Ilyen a fásultság. Amikor közönyünket, passzivitásunkat az indokolja, hogy úgyis minden mindegy, a világ nélkülünk forog, kis porszemek vagyunk a hatalmas gépezetben.

Ilyen a hitetlenség. Amikor az alapvonalnál megállapítjuk, hogy, nekünk úgysem sikerül, ami másoknak igen. És elkezdjük számbavenni, hogy annak a másiknak miért is jobbak a pozíciói, kilátásai, lehetőségei. Nem azt vesszük sorba, hogy melyek a mi kompetenciáink, lehetőségeink, hanem azt, hogy melyekkel nem rendelkezünk.

Ilyen a gátépítés. Szép, magas gátakat építünk abból, hogy a kitalált cselekvésünket mi minden is akadályozhatja. Nincs pénz. Nincs társ. Nincs lehetőség. Nincs ötlet. Nincs támogatás. Nincs munka. Nincs kedv. Nincs erő. Nincs… nincs… nincs…

A lapban kiragadott részlet arról szól, hogy lengyel fiatalok, mikor megunták az esti híradó propagandáit, kitalálták, hogy nem néznek tévét. De ez még kevés volt, ezt a cselekedetüket láthatóvá is kellett tenniük, úgy, hogy azt a hatalom ne kezdhesse ki, mégis harsányan üssön egyet. Egy léket. Szóval először az ablakba tették ki a kikapcsolt készüléket, majd lesétáltak vele az utcára, talicskába rakták, és sétáltatták. Ez nem volt tilos, nem is lehetett belekötni, viszont a poén ült, a tréfából mozgalom lett.

És még mindig nem politizálok, mert számomra ebből most nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy amikor a változtatáson gondolkozunk, akkor a legkisebb, legapróbb, legelenyészőbb lépést se vessük el, ne hitessük el magunkkal, hogy az nem számít, hogy az csak csepp a tengerben.

Ha rátekintünk az életünkre, és úgy látjuk, hogy az előttünk tornyosuló hihetetlen akadályok betemetnek, mint a lavina, akkor is keressünk egy apró, de valódi cselekvést.

Ahogy a szerző ís írja: “Kicsi, lényeges, de megvalósítható dolgokkal kell kezdeni.” Ő a forradalmról (is) beszél, én meg a belső forradalomra értem.

Hát persze, hogy elfáradunk attól, hogy meg kell váltanunk a világot. Meg attól, hogy meg kell változtatnunk az életünket. Elfáradunk a hegy látványától is, amit meg akarunk mászni. De fölrepülni nem tudunk. Úgyhogy kell tennünk egy lépést.

Két kérdésem van: Maradjon így, ahogy van? És: Fáj-e már eléggé?

A következő egy kérdésem pedig: Mi az akadálya annak, hogy most, ebben a pillanatban tegyél valamit önmagadért?

Na, jó, még egy kérdés: Ki uralkodik a fejedben?

Még mindig csak egy lépésben gondolkodom. Abban az egy lépésben, amit bárki megtehet, hogy úgy gondol önmagára, mint döntésképes emberre. Kis döntés is döntés. Mert, lássuk csak, mit jelent a szó? Döntés. Megdönteni, eldönteni, azaz elmozdítani onnan, ahol eddig volt. És akkor már minden másnak el kell mozdulnia, mert a rendszer törvénye ezt diktálja.

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu