Hajnali vonat. Egyik posztomat azzal zártam, hogy minden léleknek kell egy hajlék. Azt hittem akkor, hogy ez a saját gondolatom. Nos, kiderült, hogy 11 éve mondta nekem egy Harcos. De saját gondolattá vált azóta.
Hogy hol szállásoljuk el a lelkünket, és milyen mostohán tudunk vele bánni, sokszor csak akkor derül ki, amikor baj van.
Lakhat az a lélek sátorban egy tisztáson, lakhat üvegpalotában, lakhat üregben is.
Három történetet hoztam olyanokról, akik voltak olyan bátrak, és visszafogadták hajlékukba a kóborló lelküket.
Emlékeztek a gombócos nőre? Akinek a pánik a torkát fojtogatta, gombóc volt ott, és nem szabadult tőle. Sokat beszélgettünk. Rájött arra, mi akadt meg a torkán, mi az, amit sehogy sem tud kimondani, mi okozta gyerekkora óta húzódó torokproblémáit, és mint egy jó nyomozó, szimat után elindult, hogy fölgöngyölítse ezt a régesrégi ügyet. Járt (immár kérdésekkel felvértezve) a szüleinél, a testvérénél, a barátainál, hosszú idő óta munkát is talált, a munkahelyén képes volt kiállni a maga igazáért, és jelenleg ott tart, hogy megértette, mi is az , amiért igazán küzdenie kell. Küzd. Drukkoljatok neki, hogy sikerüljön, mert most egy olyan helyre jelentkezett, ahol sérült fiataloknak nyújthat segítséget, és már tudja, hogy ezt a hívást érezte évtizedek óta. Ja. Elmúlt a torokszorítás. Néha jelez egy kicsit. De fojtogató pánik nem jelentkezik.
Másik történetem főszereplője egy csodálatos fiatal lány. Kínzó testi tüneteket produkált, de az ok rejtve maradt előtte. Beszélgetéseink során kiviláglott, hogy nincs semmi baj a kudarcaival. Valahányszor kudarcot élt át, ugy felbuzdult, hogy dupla erővel indult neki a feladatnak. A baj az előre elképzelt, de valójában sosem megélt kudarcokban volt. Azokban a félelmekben, amiket úgy táplált magában, hogy valódi tapasztalata, visszautasitás- élménye nem is volt. Csak elképzelte, hogy biztos lesz. A maximalizmusával sem volt sok gond, de azzal igen, hogy kinek és mikor akart megfelelni. Nos, bár rettegett a nyilvános szerepléstől, idén kapott egy olyan állást, ahol egész nap szerepelnie kell. Az állásinterjún azt mondták neki, hogy olyan, mintha egész életében ezt csinálta volna. Imádom! Okos, bátor és elszánt. Mérséklődő testi tünetekkel. Vagy már el is múlt?
Jaj, a harmadik történetet le sem merem írni. Mert még sérülékeny a dolog. A lényeg annyi, hogy hosszú-hosszú hallgatás után megtört a jég, legördülni látszanak a sziklák, omlik a fal két ember között, akik egymásnak a világon a legfontosabbak. Akik szövetségesek, de azt hiszik árulás történt köztük, pedig csak egy morcos gyerek és egy kalandor felnőtt útkereséséről van szó.
Sok beszélgetés és még több keserves hallgatás az ára, de egy szeretetben fogant kapcsolat megmentéséért nincs túl magas fizetség. Még ha évekig kell is sátorban lakni a tisztás szélén, egyedül.
Valahol azt olvastam, hogy a szeretet (szerelem), az érzelmeket meghaladva, egy ponton túl morális kérdés. Bizonyára erre is meg kell érni. Szóval, van dolgunk egymással.
