Parazita érzések azok, amelyek rászívódtak egy pozitív érzésre, összefonódnak vele, és te, aki érzed, már nem tudod szétválasztani, nem ismered föl, hogy mit is érzel igazán.
Szeretsz valakit, aztán megharagszol rá. Dühöt, gyűlöletet érzel. Aztán a szeretetre rászívódik ez a düh, körbefonja, mint borostyán a fát, és a fa eltűnik.
Elveszítesz valakit, aztán bűntudat gyötör. Talán valamit elrontottál. Talán valamit elrontottál? A veszteségedet megfojtja a bűntudat, egyszerre érzed a kettőt, aztán belebolondulsz az agyad kattogásába, és a gyászhoz hozzánő valami, nem engeded el az érzést, visszapörgeted, és életben tartod.
Szeretsz valakit és aggódsz érte. Párban jár? Aztán az aggodalom kiterebélyesedik, féltés, féltékenység, kétség torzítja azt a kezdeti tiszta érzést.
Kudarc ért, valami nem sikerült. Erre rászívódik a frusztráció, úgy érzed, a kudarc téged minősít, te magad vagy a kudarc, nem az, ami történt. A kudarcot negatív dologként értékeled, nem azt látod, hogy út, amit megpróbáltál, és jelzést kaptál, hogy ne erre menj. Azt látod, hogy a kudarc nevetségessé, szánalmassá tett, a kudarcra rácsavarodik a hiábavalóság érzése, és innentől kezdve ez a két érzés is párban jár.
Neveled a kamaszod, és úgy érzed, hiábavaló a küzdelem, mert a kamasz hálátlan, önző, lusta, és te nem azt érzed, hogy türelemre, új megközelítésekre, időre van szükséged, hanem beléd költözik az érzelmi parazita, a hiábavalóság érzése, a csüggedésé, a reményvesztettségé. Innentől kezdve, ha a kamaszodra nézel, az érzelmi parazitád fog diktálni, nem hagyja, hogy lásd a tényeket. Ő magát akarja láttatni.
Talán olyan ez, mint amikor hazaérsz dögfáradtan, és felrúgod a macskát. Biztos, hogy ő a hibás? Már készenlétben is a parazitád: a macska azért bosszantott fel, mert rád még a macska is szarik, egy lúzer vagy, az otthonod is káosz, nincs helyed, nincs erőd, nincs kedved, nem vagy.
Bármilyen tetted következményekkel jár. Tiszta sor. Adott pillanatban az a tett volt az, amire képes voltál. Adott pillanatban, talán elborultál, talán engedtél egy erősebb akaratnak, talán végérvényesen megváltoztattál valamit. Majd idővel, ha a következmények kedveznek neked, azt gondolod, hogy jó döntés volt. Ha pedig a következményeket csapásként éled meg, akkor teret adsz az érzelmi parazitáknak, azok jönnek, körbefonják a múlt időt, folyamatos jelent csinálnak belőle, és duruzsolnak a füledbe, mérgeznek, összezavarnak.
Tételezzük fel, hogy jót akartál. Tételezzük fel, hogy mégis a pokolba küldtél valakit, vagy magadat. Tételezzük fel, hogy ott ülsz egy gödör alján, sebesülten, dermedten. Tételezzük fel, hogy néhány gondolatmorzsád mégis azt diktálja, hogy várj egy kicsit, lesz lehetőséged a gyógyulásra, lesz erőd kimászni. De az érzelmi paraziták már jönnek, és áthangolják a józanabbik énedet, a gödröt végérvényesnek, a gyengeségedet állandó jellemzőnek, a sérülésedet bénaságnak láttatják.
A feladat az, hogy szétválaszd az érzelmeket.
Különösen nehéz ezt abban az állapotban megtenni, amikor az ember úgy érzi, megfagyott. A közöny hamis dolog. Nem az egykedvű derűről, a semlegességről beszélek, hanem arról, amikor tudod, hogy itt most helye lenne valamilyen érzelemnek, születés, siker, vagy halál okán, de te megfagytál. Kívül vagy. Nemet mondasz magadra.
Nemrég beléptem egy fehér ajtón, egy rendetlen, fura szobába jutottam, és ott volt valaki, aki segített szétválogatni az érzéseket. Fokozatosan fejtődtek föl az érzések, váltak le egymásról, a paraziták a gazdáról, és szépen ott sorakoztak előttem meztelenül. A kis nyavalyások. Mindegyiknek volt végre neve, megértettem, hogy hol vannak a határaim, és hol kapaszkodott a tiszta érzésekbe egy (sok) élősködő, hogyan színezték át azt a kis halvány fényt, és miként lett belőlük pusztítás. Azt is megértettem, hogy én éltettem őket idáig, és én is tudom őket elhallgattatni. Első lépés, hogy felismerem a hangjukat.
Itt vannak még ezek a kis érzelmi paraziták, akarják a magukét, el is öntik néha az agyamat, de már résen vagyok. A legnagyobb különbség az, hogy a valódi érzés tiszta és egyértelmű, akár pozitív akár negatív. A társult érzések, az élősködők mesterkedései pedig zavarosak, kétségbeejtőek, és eltakarják a valóságot.
Ha dühös vagyok, haragszom, de nem akarok gyűlölni. Ha hibázom, sajnálom és megteszek mindent, hogy kijavítsam, de a bűntudatot szeretném elkerülni. Ha a terveim meghiúsulnak, másik utat választok, de nem ostorozom magam, inkább kíváncsian fürkészem a lehetőségeket, vajon merre terelnek, és hogyan foghatom a szelet a vitorlámba. Tudjátok (kölcsön okosság Senecától), semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Az igazi, mélyről jövő érzések a kikötő felé irányítanak, az érzelmi paraziták meg léket ütnek a hajón. Ne hagyd.
Kép: pixabay.com
