+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Mi a fene az a pszichikai vakság?

fox-1883658__340

Ravasz dolog. Akkor történik, amikor keresel valamit, és nem találod, pedig ott van az orrod előtt.

Megesküszöl, hogy megnézted a fiók mélyén, a táskádban, a kocsidban, az ördög seggelukában, tudod, hogy ott volt, ott kell lennie, és nincs ott. Később pedig mégis ott van. Vagy valaki megtalálja ott, ahol te már ezerszer kerested.

Ezt nevezem pszichikai vakságnak. Mindig megelőzi a keresési pánik. Eszedbe jut, hogy meg kell keresned. Az is eszedbe jut, hogy esetleg nem fogod megtalálni. És lőn. Az agyad letiltja, a szemed nem látja, a kezed nem érinti. Kipakolsz bepakolsz, kiborulsz, beborulsz, érzed, ahogy jön föl a düh, kétségbeesés és a tagadás. Az nem lehet, hogy nincs, amikor lennie kell, de érzed, érezted, hogy kockázatos keresni, mert kudarcot hoz.

A keresett holmi (kulcs, szemüveg, könyv, pénztárca, anyakönyvi kivonat, bizonyítvány, jogsi) meg közben ott gubbaszt a szokott helyén, vagy a szemedet böki ki, de az agyad letilt.

Mondok egy trükköt. Nekem bevált.

Nem arra gondolok ilyenkor, hogy hol is kellene keresnem. Nem bizony. A tárgyra gondolok. Csakis arra. Kicsit spirituális a dolog, de tényleg működött már sokszor. A tárgyra koncentrálok, persze keresem azért, de volt már olyan, hogy nem láttam, csak nyúltam érte, és a kezembe akadt. Mintha meghívott volna magához. Nem a kétségbeesésre fókuszáltam, hanem magára a célra. Talán értitek a különbséget.

Kicsit le kellett hozzá csillapítanom az őrjöngésemet, nem mondom, de szinte dumálni is képes vagyok ilyenkor a keresett holmihoz.

Csakhogy nem mindegy, hogy azt dumálom-e, hogy “te hülye Estót, már megint elhánytad, rendetlen vagy, erre sem vagy képes…blablabla”, hanem azt mondogatom, hogy “kedves kulacs, amit a kölyöknek vettem, és pont most kellenél, és pont most mégsem vagy ott, ahová tettelek, kérlek, súgjál már nekem, olyan szép rózsaszín szivecskék vannak rajtad, meg még el is mosogattalak, tudom, hogy a közelben vagy, irányíts már magadhoz…blablabla”. És megadja magát:) Nem vicc.

Mielőtt azt hiszitek, bekattantam, próbáljátok ki. És, hogy a kis dolgokból indokolatlan, óriási lélektani ugrással valami általános érvényűt is levonjak: emberek is, akiket keresünk, sokszor ott állnak előttünk, mögöttünk, mellettünk, és várják, hogy a nevükön szólítsuk őket. Hogy hívjuk őket. Ha a hiányra koncentrálunk, sosem látjuk meg azt, ami van. Vagy meglátjuk, de nem ismerjük fel. Mint a mesében a rókát, amelyik segít, csak rá kell fújnod az ajándékba kapott szőrszálakra. Ha a nevét is megtudod, átváltozik.

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu