Jelentem, nem vagyok egyedül azok között, akiket megtréfált a szombati munkanap. Tegye föl a kezét az, aki pontosan tudja a munkanap, munkaszüneti nap, szabadnap, szombati menetrend, ünnepnap. … és egyéb napokra vonatkozó kitételeket.
Nos. A buszmegállóban tartózkodók társadalmi és egyéb összetétele szerint ez sokaknak nem megy. Vagyok itt ugye én ( business coach képzésre indulóban), egy aranyos mamika, hatalmas virágos táskával, egy rajzfilm slágereket énekelgető kisfiú az apukájával, egy tekintélyes öregúr, egy csajszi, meg egy szép nő.
A nénivel kezdtem el beszélgetni. Nem, nem fázik, ma meleg lesz, bevásárolni indul, és nem bosszús, úgyis jön egy másik busz hamarosan. A kisfiú sem ideges. Tulajdonképpen rajtam kívül senki sem ideges. Hogy lehet ez?
Azt hiszem, elő kell vennem a coaching tudományomat, és most azonnal szemléletet váltani! Megállapításaim a következők:
A nap süt.
A hegyek gyönyörűek.
Attól, hogy álmomban összedőlt a házam, és a (volt) pasim nem hallotta, hogy segítségért üvöltök, nem biztos, hogy nappal bosszút kell állnom magamon.
Az idős néninek csodás életkedve van reggel. Eltanulandó.
A kisfiú nem szorong, hanem vidám. Eltanulandó.
A szép nőnek volt ideje sminkelni. Eltanulandó.
Egyszer úgyis jön egy busz.
Egyszer úgyis odaérek.
Ma jó dolgok várnak rám, tanulni fogok, meg a lányommal randizni, tehát a fókusz áthelyezendő.
Nem reggeliztem. Kaját kell szereznem.
A mérleg ma reggel barátságos volt hozzám.
Megtaláltam a kapukulcsomat.
Nem szorít az új cipőm. Pedig szokott.
Ja, és a legfontosabb : de jó, hogy többen is itt vagyunk, ilyen szépen együtt a saját hülyeségünkben. Ahogy megbeszéltük, úgy szinte fel is szeleteltük a problémát, mindenkinek csak egy kicsi jutott. Így egészen más azért. Így már. ..akár vicces is lehet. Nem beszélve arról, hogy 15 perc alatt megismerkedtem egy- két kedves emberrel. Legközelebb ismerősként köszöntjük egymást.