Hajnali vonat. Ma nagyon figyelmes a vasúttársaság. Az információs táblára is kiírták, hogy már az induláskor 15 percet késik a Szolnokról (!) startoló vonat. Lesz időm megírni ezt a posztot, úgy érzem. Kár, hogy fűtik a vagonokat. Biztos azt hiszik, így otthonosabb…
Azt hiszem, költözködési coach leszek. Nem vicc. Költözködni ugyanis szinte lehetetlen egyedül. Kell hozzá egy társ. Félkarú is lehet. Tárgyak, szívek és érzések ki- és átköltöztetéséhez abszolút támogató coach vagyok. És tapasztalt!
A költözködés nem tárgyak elhordásából áll. Ha így lenne, akkor, mi sem egyszerűbb, berúgnánk reggel a robotpilótánkat, és szobáról szobára haladva, válogatás nélkül hajigálnánk a cuccokat a zsákokba. Egy nap, és megvagyunk.
De nem így történik. A költözködés ugyanis érzelmi kérdés, próbatétel, életmérleg, szívközeli ( szívszaggató) állapot.
Azzal kezdődik, hogy ülsz az otthonodban, és bámulsz. Bámulod a tárgyakat, és rájössz, hogy ezeket teljesen lehetetlen innen átköltöztetni.
Azzal folytatódik, hogy buzgón ábrándozol az új lakóhelyedről, ahol mindennek megvan a maga helye.
Megvan, az biztos, de mi lesz ott ezekkel? Ilyenkor akad meg a tekinteted azokon a rendkívül fontos dolgokon, amelyek nélkül nem élet az élet. Sorolom: préselt falevelek, kedvenc fakanál, könyvek, amiket száz éve nem nyitottál ki, kinőtt, de nagyon jóállapotú kiscipők, fél fülbevalók, nagyon fontos iratok kötegei, szétrongyolódott, de jó nedvszívó konyharuhák, hasonló törölközők, nagyon drága, de egyszer hordott táskák, mécsesek, egyebek.
Végigsétáltatod rajtuk a tekintetedet, és rájössz, hogy te innen soha a büdös életben nem tudsz elköltözni.
Aztán mégis hozzálátsz valahogy. Valahol elkezded. Okosok tervet gyártanak, mások improvizálnak.
Lepakolod a látható dolgokat. Nagyszerű. Látványos a változás, tátonganak a polcok, úgy érzed, haladsz.
Majd egyre mélyebbre ásol a múltnak kútjában. Ami, ugye mélységes mély. Az úgy történik, hogy a lakásod rohadtul elkezd kommunikálni veled, és egyre sötétebb és sötétebb titkába avat bele.
Olyan zugai, fiókjai, rejtekhelyei vannak… te meg csak tátogsz, mert váratlanul ért ez a sok felbukkanó holmi, amit egyesével kézbe kell venni, el kell vele beszélgetni, dönteni kell a sorsáról, arról, hogy együtt vagy külön folytatjátok-e tovább. A, barátocskám, ezt sem lehet megúszni. Mert ha együtt, akkor hol lesz a helye. Ha külön, akkor …odaadod valakinek? Eladod? Kidobod? Kidobni??? Akkor miért is őrizgetted idáig?
És elkezdődik saját érzelmi mélyrepülésed. A szíved egy nyitott kapcsolószekrénnyé változik, érzelmeid hullámvasútra ülnek, a lakásod elvarázsolt kastély. Aszerint, hogy éppen mit találsz meg, kapcsol a kapcsoló, és máris száguldozol az érzésekkel, kiszolgáltatva magad olyan dolgoknak, amelyekről azt hitted, hogy már rég nincsenek veled, dobozban pihennek megváltak tőled vagy kidobtad.
A legfurcsább érzés pedig az, amikor mérlegelés tárgyává válnak azok a tárgyak (érzések), amelyeket soha nem is szerettél. Amelyek már akkor is romboltak, emésztettek, amikor hozzád kerültek. És most ott vannak. És tudod mi történik? Ugyanúgy fogva tartanak. És nem akarod kidobni.
Mert ugyebár tejfogacskák, hajtincsecskék, fél szappanok és tusfürdők (ezzel fürdött a kedves utoljára, jajj) között rettenetes levelek, iskolai ellenőrzők, halottaink borzasztó tárgyai is ott lapulnak, lesben állnak, és csak az alkalmat várják, hogy támadjanak.
Nos. Ezért aztán napok, hetek telnek el úgy, hogy utazol a saját erzelmeiddel, zombifejjel, és önmagamat ijesztgeted.
(Más helyzet, ha te csak elmész, de a másik ember marad. Akkor ő üldögél a romokon, te meg pár dobozzal új gazdatestet keresel. Önmagadat vagy mást, az attól függ, kidobtak vagy te dobbantottál.)
Célszerű ilyenkor tematikus dobozaidat tematikus sarkokba rendezni. Célszerű rendkívül kegyetlenbek lenni. Célszerű megtanulni elköszönni. Célszerű megtanulni megköszönni. Célszerű megbocsátani. Célszerű hinni a jövőben. Célszerű szeretni a múltat. Célszerű időnként kiborulni, és bőgni. És célszerű kidobálni az összes rohadt hűtőmágnest.
Végül is csak egy fogkefére meg egy takaróra van szükségünk. Ja, meg a szívünkre, ha a helyén van,de ha valaki azt is magával vitte, hát ideje hazaköltöztetni. Valamelyiket.
A mesében az okos lány, akit elvett a királyfi, addig idegesíti a férjét az okoskodásával, hogy az végül kiadja az útját. A mindent felülbíráló okos lánynak költöznie kell. Annyit kér a férjétől, hadd vigye magával azt, ami neki a legkedvesebb. Viszi is. Másnap együtt ébrednek a lány kalyibájában. Les is a király, hogy a fenébe került ide. Hát, mondja neki az okos lány, nekem te vagy a legkedvesebb, elhoztalak…
Ha most otthon ülsz, és felnézel, és megkérdeznéd magadtól, hogy mit vinnél magaddal egy költözéskor, akkor az legyen a varázsmondat: “Ami nekem a legkedvesebb.” És amit nem vinnél, azt miért is őrizgeted?
Fotó: pixabay.com
