+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Mondtam már nektek, hogy mindig ablak mellé ülök

2018. május 8.

Az egyik klienstől azt kérdeztem egyszer, ha háznak képzelné el önmagát, milyen ház lenne? Szèp házat képzelt, csukott ajtóval, elfüggönyözött, zárt ablakokkal. Az ablakok az én életemben mindig fontosak voltak. Az az igazság, hogy ha nem jutottam ki vagy be az ajtón, mindig megpróbálkoztam az ablakkal. Gyerekkoromban ez rendszeres volt. Ugyanis sohasem találtam a lakáskulcsomat. Mondjuk a kulcsokkal kapcsolatban most is van egyfajta pszichés vakságom, Fügi doktornő éppen itt, a fb-on javasolta, hogy spóroljam meg a kereséssel járó pánikot, azóta pánik nélkül keresek. .. Szóval, az úgy volt, hogy ha nem találtam meg a kulcsot, akkor megkerültem a házat, fölmásztam a téglarakásra, arra állítottam egy kerti széket, azon fölkapaszkodva beszakítottam a spejz ablakán a szúnyoghálót, bepréseltem magam a kisablakon, lerugdostam a lekvárokat a polcról, és már be is ugrottam a kamrába. Bent voltam! Apukám minden este megdorgált, visszaszögelte a szúnyoghálót, és én legközelebb megint leszaggattam. Később, felnőtt koromban, amikor éppen a saját életemből akartam kiszökni, de az életem a nappali közepén horkolt, akkor is az ablakot választottam, igaz, akkor a kifelé vezető úthoz kellett. Kiszökni, beszökni, egyáltalán, szökni, nem volt túl tisztességes, de, szerintem, lefejelni egy nőt, szintén nem az, úgyhogy indokolt volt a szökés, maradjunk annyiban. A megyei katasztrófavédelem szóvivőjeként is másztam ki lakásablakon, mert muszáj volt beérnem időben a munkába, és mit csináljak, ha a lányomnál volt a kulcsom, ő meg a barátaival felvételit ünnepelt? A kollégám ma is emlegeti, hogy milyen furcsa volt, amint egyenruhában iparkodtam kifelé az ablakon. De beértem! Tehát, láthatjátok magatok is, igazán nem mindegy, hogy nyitva vagy zárva van-e az ablak. Az a kliens azóta kinyitotta a háza ablakát, lassan az ajtót is. Kinézett, aztán ki is ment rajta, és most ott tart, hogy éppen beengedni készül valakit. Én meg még annyit fűznék hozzá mindehhez, hogy ha nem megy az ajtón keresztül, akkor jusson eszetekbe az ablak is. Gyerekkoromban legnagyobb meglepetésemre egyszer a spejz ablaka alatt, a téglarakás mellett ott találtam egy létrát. A szomszéd bácsi tette oda. Nem bírta nézni a mutatványaimat, hát, gondolta segít. Azóta bízom benne, hogy ha az ablakon át közlekedem, valaki csak tesz oda egy létrát is… Legrosszabb, ami történhet az az, hogy be vagy ki kell törni az üveget. Néha ez az egyetlen út. Máskor meg elég elhúzni a függönyt.

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu