2018. május 9.
…a hőmérséklet kellemes, a rigók aktívak. Örömre ad okot továbbá, hogy F. Katika tagtársunk tegnap sikeresen kizárta magát a lakàsából, és valahogy megoldotta a helyzetet, bár a magyarázattal adós maradt. Létra és spejzablak helyett gépzsír segített neki, de azt csak ő tudja, hogy hogyan. Mert ugye, úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna. Vessetek a mókusok elé, de én szeretem a közhelyeket. És mind közül ezt a most idézettet szeretem a legjobban. Mondjuk nálam a giccs is jól elvan a műalkotás mellett, mert ha közöl valamit számomra, akkor rendben vagyunk. Szóval. Ismeritek azt az érzést, amikor üveges szemmel meredtek a nem túl távoli jövőbe, és ott semmi, de semmi, de semmi nincsen? Ismeritek a kétségbeesést … (Basszus, gyerekek! Piszok cuki ma a kalauz. Egy kis kölyök, Brad Pitt fejjel.) … tehát a kétségbeesésnél tartottam. Amikor egyszerűen eltűnik a folytatás. Nincs semmi kapaszkodó. Mert nincs a fejünkben ötlet arra vonatkozóan, hogy mit is tehetnénk a kontroll visszaszerzésére. Ilyenkor én és jómagam teljes értékű betonrépává változom, és úgy maradok. Hosszabb – rövidebb ideig. Zárlat. Csak az különböztet meg a faéktől, hogy néha veszek levegőt. Agyam riadtan kutat valami konkrét cselekedet után. És sajnos meg is találja. Jó barát a pánik, azonnal segítségemre siet, mi több, cselekvésre sarkall. Ha a betonrépa állapotot felváltja valami, akkor az sohasem a békés derű és bizalom, hogy sorsom úgyis alakul valahogy, hiszen úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna…nem, barátaim. Az agyhúgykő! Az jön elő. Egyetlen törekvésem, az egyetlen konkrét dolog, az egyetlen lehetőség, ami a sötét űrből előmászik az az, hogy azonnal fel kell idegesítenem a környezetemet is, hogy egyszintre kerüljünk. Hiszen sokkal jobb ketten összeroppanni, mint egyedül. Ez a kontrollvesztés és visszaszerzés kísérlete. Élethelyzetek lehetnek: lerobbanunk az autópályán, kupi a lakásban, tetején gyerekkel, meg vagyok csalva, kirúgtak a munkahelyemről, kizártam magam a lakásból, kizártam magam az életemből, a gyerek zárt ki az életéből, túl magasan vagyok, túl mélyen, elvesztettem a pénztárcámat, a hitemet, lefejelnek, megütnek, lebukok, sorszám automata előtt állok, menstruálok, nem menstruálok, kiesik valami a számból, beesik valami a számba, döntenem kell, hazudni kell, intézkednem kell, meghal valaki, én halok meg, a gyerek egyest kap, a gyerek pofont kap, nem szeret senki, nem szeretek senkit… Ezt a fajta döbbenetet többször látom a kedves kliensem fején is. A semmiben történő levést. A most mi lesz érzést. A nem tudom, mi lesz, de azt nem akarom, inkább azt akarom, ami volt, igaz, hogy pokoli, de azt legalább jól ismerem érzést. Nos. Úgy még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna. Bizony. Életmentő alapigazság. Pánik helyett manapság előfordul, hogy derűs kíváncsisággal fürkészem a jövőt. Legnagyobb sikerem, ha ezt látom megcsillanni az ügyfelem szemében is. Mert olyan jó, hogy úgy még sohasem volt, hogy…
