A hajnali vonaton sehová sem tudom csatlakoztatni a telefont. 22 százalékon az nem tréfa. Gyors leszek.
Ha már tréfálkozunk, akkor az nem játék! Mindig csodáltam azokat, akik olyan merész, nagy csínyeket mertek elkövetni. Apám ilyen. És egèsz életében játszott, mert kockáztatni, és tudott veszteni is.
A hozzám forduló emberek sokszor bajban vannak a “játszótéren”.
Üres a játszótér. (Magány.)
Kidobták a homokozóból. (Kirekesztve.)
Anyukája másnak is odaadta a lapátját. (Megfosztva.)
Fejére öntötték a homokot. (Közröhely tárgya.)
Nem mer lecsúszni a csúszdán. (Döntésképtelen.)
Mindig más hintázik, neki nem jut. ( Önérvényesítés.)
Túl sokan vannak, nem mer bemenni. ( Gátlás.)
A pajtása mással játszik. (Árulás.)
Lelökték a mászókáról. ( Sérülés.)
Ül a padon. (Elzárkózás.)
Nincs f agyija, azonnal kell, anyaaaaa! (Mindig más kell, mindig máshol, valaki tegyen boldoggá.)
Esik az eső. ( A körülmények rosszak.)
Kisfiam, ne koszold össze magadat! ( Anya nem tréfál!)
Neked hol az anyukád? (Tényleg, hol van?)
Anya, nézd, kutyakakiii! ( Felfedező.)
Gabika, hol vaaaagy, kisfiam? (Hűtlen.)
A játékban sokminden megmutatkozik. Nemrég felnőttekkel játszottam. Másfél órás beszélgetésünk végén mindenkinek a székpárnája alá kellett néznie. Oda dugtam el a titkos palackposta üzeneteket. Volt, aki szöveget, volt, aki képet kapott. Csak egy kedves nő ült mindvégig szótlanul. Nem értette a képet. Egy icipici képecske volt, újságból kivágva. Sötétség közepén világított egy ember egy kis lámpással. Tényleg, még én is alig láttam, szemüveggel. Hunyorítani kellett hozzá. Vagy játszani azt, hogy ” rejtélyek erdején át visz az ember útja…” (Baudleaire). Vagy játszani életet.