+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Javítsd ki magad

secret-3120483__480Hajnali vonat. Nem annyira sikerült ez a jótett kihívás, kicsit csiszolni kell még rajta. Úgy értem, jó voltam én, adtam mosolyt, pénzt, egyebeket, de nem volt igazán megerőltető számomra. Vagyis, úgy értem… alapvetésnek gondolom, hogy az ember néha féket rak a nyelvére, hogy ne bántson meg másokat, mosolyog, még, ha csikorog is a foga kínjaiban, és az is alapvetés, hogy, ha segítséget kérnek, akkor adunk. Ha tudunk.

Jót tenni, legfrissebb elméletem szerint először is úgy kell, hogy magunkat is javítgatjuk eközben, illetve javulgatunk, miközben jót teszünk. Oda-vissza folyamat.

Ezért kezdtem el (tegnap óta) játszani egy játékot. Magammal. Hogy kijavítsam a negatív gondolatokat.

Ismeritek talán, a közelmúltban volt egy … akármilyen verseny, ahol hat szóba kellett a pályázónak történetet mesélnie. Az Internet Hungary Hatszavas történetek versenyének közönségdíját Haász János, az Index főszerkesztő-helyettese nyerte el, ezzel: ″Ágyneműdet kimoshatod, de engem belőle soha″. Húúúú, de klasz!

És ennek nyomán naponta ilyen hatszavasokat alkotok, a magam örömére. A magam bánatára. Mert ezek olyan kis búskomorak lettek.

Van a coachingban egy kedves gyakorlat, aminek átkeretezés a neve. Amikor negatív töltésű dolgokat (tulajdonságokat, jelenségeket) áthangolunk, pozitívan definiálunk, vagy pozitív dolgokat is mellérendelünk. Ezt gyakorolgatom.

A tegnapi hatszavasom valami ilyesmi volt (pont ez): Tolmácsom fájó csönd, börtönőröm szigorú hallgatás.

Na, ezen dolgozgattam. Hogy lesz ebből pozitív. Ma reggel erre jutottam: Nagy csönddel üzenek, hallgatás véd engem.

Ez jó, nem? Elfogadtam magamtól.

Oké. Tudjátok, ami nem tetszik a másikban azt javítsd ki magadban. Nos. Javítgatom. Ha kijavítottam jó leszek és jól leszek. Ha jól leszek, még több energiám lesz jót tenniJ Ilyen egyszerű. (?)

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu