2018. május 16.
…mámorító. Be fogom vezetni a hajnali méregtelenítő coachingot. Komolyan. Minden érzékszerv dolgozik. Friss hideg kúszik a karodon végig, látod a derengő fényeket, illatok, illatok, illatok, a rigók koncertje csupa életigenlés, és, bevallom, felnyúltam és leszakítottam egy virágot. Kicsit még nyers volt, de finom…Hát nem véletlenül írta meg ez a csodálatos Walter von der Vogelweide a Hársfaágak csendes árnyán-t. Mondtam is az unott arccal éppen középkori irodalmat tanuló kamaszomnak, hogy, te gyerek! Hát egy égigérő szeretkezésről van itten írva, nem látod? Beleszippantottak az illatorgiába, és menten megbolondultak tőle. Még a fán ülő madarat is boldoggá tették. Ez, fiacskám, az érzékek birodalma. Amit manapság többen igyekszünk figyelmen kívül hagyni. Pedig olyan szépen figyelmeztet a fontosságára a nyelvünk. Ha nem csal a szimatom. Vagy amikor keserűek a könnyek. Vagy amikor rózsaszínű a világ. Vagy amikor bőrünk alá kúszik valami. Egy helyzet gyomorforgató. Hátborzongató. Bizsergető. Azt írtam nemrég az egyik kollégámnak, hogy miközben feladata végrehajtásán fáradozik, szabadítsa ki magából a benne lakó démont. Hát. Mit mondjak. Nem válaszolt. A bennünk lakó démon elképzelhető, hogy nem tudatos felszabadítás után kerül elő. És azt is valószínűnek tartom, hogy elég komoly munkát fektetünk abba, hogy jó mélyen bezárva tartsuk. Pedig dörömböl. Vagy hallgat. De ott van. (Démon alatt természetesen gyermeki örömöt okozó, felszabadító áramlást értek. A beteg elme nem az én szakterületem.) Na. Szóval. Mitől kattan a zár? Vagy inkább mitől nem? Én például, időszámításunk előtt, sokáig égigérő szerelmet ápoltam egy olyan emberrel, akinek nem bírtam a szagát. Évekig csapódtam olyan alakokhoz, akik mellett úgy éreztem, hogy teljesen kimerült vagyok. Dolgoztam olyan helyen, ahová belépve azt éreztem, hogy megfulladok. De nem is erről akartam írni. Hanem az érzékelésről. Arról akartam írni, hogy legyetek bátrak, szagoljatok a levegőbe, és figyeljetek, mit éreztek. Legyetek éberek, ha kiràz benneteket a hideg. Juhuuu, valami jót is jelenthet. És érzékeljétek a taszító közelséget és a mágneses vonzódást is. Figyeljetek az energiarablókra, a jókedv tolvajokra, az érzelmi vámpírokra, a szellemi eltulajdonlásra. Figyeljetek a gyomorgörcsre, a fejfájásra, a hányingerre, fülgyulladásra. De legeslegjobb, ha kiélesítitek az érzékszerveiteket, és befogadjátok az üzenetet. A hársfa illatát, a rigók énekét, a hajnal fényeit, egy gyerek bőrének érintését, az alkotás okozta hidegrázást, a víz erejét, a festmények erejét, a szél erejét, a néma pillanatok erejét, a bénultságot okozó megvilágosodás erejét. Ízleljetek, tapintsatok, szagoljatok, lássatok, halljatok. Vannak megoldások, amelyek ezeken keresztül érkezhetnek. Amikor már túlagyaltad, elemezted, baráttal kitárgyaltad, gyerekkel megküzdötted, szétszedted, összeraktad. Akkor elképzelhető, hogy egy hűvös hajnalon, egy átvirrasztott éjszaka után, hátulról, a gerincedtől indulva, vagy az ágyékodtól forrósodva, vagy a füledbe dallamozva bekúszik az érzékelés. Nem szavakat suttog. Hanem eláraszt. Ha hagyjuk. Hát hagyjátok. Élesítsetek. Borzongjatok… Ez volt az én hajnali méregtelenítő coach foglalkozásom. A rigók súgták a fülembe. Ja, meg elfogyasztottam egy hársfavirágot. Hatásos terápia…
