+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. Mielőtt belépsz, tedd le a fegyvert!

war-469503__480Hajnali vonat. Voltaképpen már a címben ellőttem a mai mondanivalómat. Ennyi.

Kell egy hely, ahová beléphetsz fegyver nélkül.

Megvallom, nem szeretem azokat az általánosításokat, miszerint a világon gonosz emberek vannak, az életben állandóan ütközni és győzedelmeskedni kell, nem mutathatjuk meg az igazi arcunkat, és mindenki mindenkit kihasznál.

Ja, persze, van ilyen is. Én sem vagyok Teréz anya, nagyon is nem, de épp tegnap kérdeztem meg egy ismerősömet, hogy szerinte mi számít és mi nem, úgy igazán. (Betegség gyötri, és igazán őszintén tud erre a kérdésre válaszolni.) Azt írta: Mi számít? Hát én. Nos, ha én számítok, akkor akár fegyvertelen is lehetek. Ha én számítok, akkor olyan lehetek, amilyen csak jólesik.

Az az igazság, hogy nem születtünk Xéna hercegnőnek, aki felfegyverkezve, lóhátról szórja az igazságot. A legtöbben hétköznapiak vagyunk, és ebben a hétöznapiságban kell a küzdelmeinket jól megélnünk.

Jól megélnünk alatt azt értem, hogy igen, küzdeni kell, néha ütközni, csatázni, de a  tapasztalataim szerint ezen küzdelmek jó része belül zajlik. Ezért a legjobb , ha tanulunk belőlük. És aki ezt nem látja, az kivetíti a környezetére, háborút hirdet ott, ahol nem kéne, ellenséget teremt oda, ahol nem volt, küzd, és ebben megdicsőül.

Másik kedvenceim a mártírok. Akiknek mindig van egy szent tehenük, ami mögé bújva, gyengeségükkel felvértezve, könnyes szemmel adják meg magukat az elkerülhetetlennek. Ők nem részesei a folyamatnak, pusztán áldozatai annak. Vannak valódi áldozatok, persze. Áldozatok lehetnek a gyerekek és mindazok, akik védekezésre képtelenek. De aki képes, az védekezzen. Önmaga ellen is.  

Két véglet. Bár volt főnököm szerint („Estót, neked mindig szélsőséges és megalapozatlan a véleményed”) én végletekben gondolkodom. Mindenki tanul. Nekem is kell.

De nem is erről akartam írni.  Hanem arról a kegyelmi állapotról, amikor az ember hazaér. Amikor a küszöb előtt megtörli a lábát, és leteszi a fegyvert. Sóhajt egyet, és belép. Ha tehet ilyet.

Hogy hová, kihez és mikor érkezünk haza, azt most nem definiálnám. Inkább az állapotról írnék.

Kell egy hely, egy szív, egy barát, (egy coach?), akihez úgy tudunk kapcsolódni, hogy nem kell félnünk a séta közben felrobbanó aknáktól. Aki előtt csupaszon és védtelenül is biztonságban vagyunk. Akitől nem várunk támadást. Ahol nem kell védekeznünk.

Nagyon szépen hangzik. És elszabotáljuk. Hányszor támadjuk meg a hazaérkező gyereket, férjet, feleséget? Hányszor ugrunk elő lesből, nem várt pofonokkal, adu ász sarokba szorítós kérdésekkel, szembesítésekkel, számonkérésekkel? Hányszor teremtünk poklot ott, ahol a békét kellene szolgálni? Önmarcangolók előnyben! Lelken belül is működik.

És…, mielőtt azt válaszolnátok, hogy igen, de a körülmények, meg a hazugságok, meg a gyötrelmek, meg az iskola, meg a munkahely… stb, akkor is azt kérdezném: Hol vagy te ebben szereplő? Melyik pont az, ahol a te döntéseden múlnak a dolgok. Ha azt válaszolod, hogy sehol, akkor ugyanolyan vétkes vagy a mulasztásban, mint ha azt válaszolnád, hogy mindenütt. Akkor diktátor vagy. (Magamról beszélek?)

Megint elkanyarodtam.

A fegyverletételről akartam beszélni. A feltétel-nélküliségről. De már szóltak róla helyettem. Ti is ismeritek. József Attila.

Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül
bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.

A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül
bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

  1. április

Fotó: pixabay.com

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu