Az egész világ egy hatalmas vászon. Az pedig, hogy mit festünk rá, vagy mások festményeibe mit látunk bele, meglehet, csakis rajtunk múlik.
Éppen ezért kár azon gyötrődni, hogy mit akart a költő… inkább azon kell elmélázni, hogy mit értek most, ebben a pillanatban én.
Még tovább megyek.
Volt már, ugye volt felismerésed, amikor olvastál egy verset, kinyílt valahol egy könyv, vagy rád mosolygott egy festmény, fotó, felhő, érkezett egy jel, egy dallam. Érezhetted, hogy üzenetet kaptál a világmindenségtől vagy Istentől vagy valamilyen külső erőtől, ami eldöntötte a kétségeidet, megerősített vagy más irányba terelt.
Úgy képzelem az történt, hogy az alkotó vetített valamit a vászonra, te azt megláttad (elolvastad, meghallottad, stb.) és megértetted. De nem őt értetted meg, hanem magadat. Mintha te is vetítettél volna ugyanarra a vászonra, és a kettő kiadott számodra egy érthető, megfejthető és hasznos üzenetet.
Azt akarom kinyögni, hogy az az üzenet nem más, mint amit te küldesz belülről magadnak. A médium maga a szöveg, kép, szobor, dal, akármi. Közvetít: közted és közted.
„Én nem traumákat írok, de lehetséges, hogy az olvasó traumákat olvas. És jól teszi, miért ne – de ez az ő konstrukciója, az ő történetéből következő lelki immunitásnak az imitált összeomlása, nem az enyém.”, nyilatkozta nem is olyan régen a nagyon szimpatikus Szvoren Edina író. És milyen igaza van.
Nem érthetsz meg olyat, ami nincs benned, nem ismerhetsz fel olyat, amit sosem ismertél. Amit meglátunk és értünk a világból, az tapasztalás, tanulás, kíváncsiság eredménye, lelki beállítódás, hangulat lenyomata, esetleg egy guru jön, és felnyitja a szemünket, rá arra, amit eddig is láttunk, de nem észleltünk. Vagy láttuk, észleltük, de kaotikusnak, szövevényesnek tűnt, és valaki rendszerbe állította. Innentől kezdve értelmet nyer a kuszaság, és ez, valljuk be, egy megnyugtató végkifejlet.
A coach ezt az érzékelést provokálja. Nem túl jó szó a provokáció, hiszen egy kissé erőszakosnak tűnik, de mégis megfelelő, hiszen kérdésekkel piszkálom ki azt (és most jön a lényeg), amit már úgyis tudsz.
Az életed szövevényes hálóját nem tudod elmesélni egy-két-három óra alatt, akármennyit is beszélsz.
De egy festmény, vetítővászon, dal, idézet elő fogja csalni a legtitkosabb gondolatodat. Könnyű lesz rávágni, hogy útmutatást kaptál valakitől, valamiből, bölcs tanácsot, új nézőpontot. Ennél sokkal durvább dolog történik: útmutatást kapsz önmagadtól. És akkor rácsodálkozol, hogy miért nem láttad ezt eddig, miért nem így láttad. Megtiszteltetés, hogy ebben a pillanatban én is ott lehetek.
