Hajnali vonat. Bár nagyon hasonlóak lehetnek, a sértődés, a harag és a gyűlölet nem egymás testvérei.
Szoktam volt mondani a sértődős hozzámtartozónak, hogy ne játsszon az én időmmel! Mert mi történik? Valaki megbántva érzi magát, vélt vagy valós sérelme miatt, és visszavonul. Kivonul. Egyszerűen bojkottálja a kapcsolatot, a kommunikációt, a közeledési szándékot, várja közben, hogy a másik kitalálja, hogyan engeszteli ki. A sértődöttséggel eltöltött idő változó lehet. Egy óra, egy nap, egy hét… van, amikor olyan hosszú, hogy haragba megy át, és onnan gyűlölet is lehet. De ne szaladjunk előre.
A sértődött fél várakozik. Szeretné, ha az a másik ( magától) jobb belátásra térne. És kiengesztelné. Na. Itt van. Ki akar engesztelődni. Pontosan tudja; hogy amint az általa ( adott pillanatban)ki nem mondott elvárások teljesülnek, megbocsát. Szóval ennek az egész hajcihőnek az eleje és a vége általában biztosan megállapítható. A köztes idő meg változó. Nem állok senki partjára sem. Csak azt próbálom érzékeltetni, hogy a megsértődés egyszerű időhúzás. Nem szakítanak, nem vágják le egymás fejét, nem beszélik meg a történteket, nem, nem és nem. Szimpla bűntudatkeltés. Romboló dolog, és öncélú, hiszen a vége úgyis az, hogy valaki mégis csak enged. A forgatókönyvet végigviszik. Akkor minek? Kinek fontos, hogy bűntudatot keltsen?
Más a harag, a düh, és más a gyűlölet természete. Megkockáztatom, haragudni lehet, még dühöngeni is. Gyűlölni nem szabadna, de az a szeretet túloldala, más tészta.
De megsértődni? Fölösleges. Olyan tanítónénis. Mintha meg akarnánk nevelni azt a másikat. Rossz módszer. Ne játssz a másik idejével. Elveszett idő. Es nincs belőle sok, ezért vigyázni kell rá. Nagyon.
Fotó: pixabay.com
