Hajnali vonat. Ma az öt szeretnyelvről elmélkedtem.
Az, hogy te hogyan szeretsz, azért fontos, mert elképzelhető, hogy ez alapján ítéled meg azt is, hogy téged hogyan szeretnek. Pofonegyszerűnek tűnik, nem igaz? Pedig nem az.
Egyszer vettem egy könyvet karácsonyra annak, akit szerettem. Tévedés volt, belátom. Mármint nem szeretni, hanem azt a könyvet megvenni. Úgy megharagudott érte, hogy széttépte, és bedobta a szekrénye aljába. Nem a szemem láttára, hanem akkor, amikor nem voltam jelen. Véletlenül találtam meg a szegény könyvet, ami valóban tök fölösleges holmi volt (AC/DC relikviák meg kordokumentumok), de adott pillanatban nem volt jobb ötletem. Adni akartam valamit, de a tárgyak adományozásában nem vagyok jó.
Nyilván rólam is sokat elárul, ha a szerelmemnek nem tudok jó ajándékot venni. De nem valószínű, hogy pont arról árulkodik, hogy szeretem-e. Mi van, ha arról árulkodik, hogy nekem nem fontosak az ajándéktárgyak, nem azzal fejezem ki a szeretetemet, illetve, nem gondolom, hogy a nekem szánt ajándék egyenes arányban van az irántam érzett szeretettel.
Értitek? Nem? Kifejtem.
Azt mondják az okosok, hogy öt szeretetnyelv létezik. Testi érintés, elismerő szavak, ajándék, szívesség, minőségi idő. Bizony, előfordulhat, hogy egymáshoz közel álló emberek nem egy nyelvet beszélnek. Következésképpen nem is értik egymást.
Ha pl. az én szeretnyelvem a minőségi idő, de a társamé az ajándéktárgy, akkor könnyen előfordulhat, hogy én nem örülök annak, ha megajándékoz egy drága ruhadarabbal, őt viszont terheli, ha lógok a nyakán, mint gyümölcs a fán, miközben ő meccset szeretne nézni éppen.
Ha az én szeretnyelvem a szívesség, akkor bárkire szeretettel gondolok, aki nekem (úgy gondolom) szívességet tesz. Hiszen azt hiszem, azért teszi, mert szeret. Én magam ugyanis nehezen kérek szívességet, inkább szorongva üldögélek a szarkupacon. S, ha a szarkupac alattam felrobban, és valaki a segítségemre siet, hát egyből szerelembe esek iránta, vagy keblemre ölelem, mint jóbarátot, vagyis elárasztom a szeretethullámaimmal, holott, lehet, hogy ő ezért bolondnak néz.
Legutobb éppen ez történt velem (ami még soha), hogy a munkámban omlott a fejemre a tető, és mivel jó kollégáim vannak, és segítettek, most a szeretetemmel ostromlom őket. Kicsit már unják.
A kölyöklányom szeretetnyelve az elismerő szó. Könnyen hiszi azt, hogy nem szeretem, ha nem dicsérem eléggé, ugyanakkor a hízelgőket rögvest befogadja, a kortársak közül azok csalják lépre, akik három jó szónál többet mondanak neki. Ugyanakkor dicséretekben nem bővelkedő apukájával sokszor összecsörren, és a kritikát nagyon rosszul viseli. (Ja, én is.)
Na és itt van ez a fránya testi érintés. Van, aki viszolyog tőle bizonyos helyzetekben, van, akinek természetes, van, aki ebből táplálkozik, van, akinek pedig nem is fontos. És akkor még a szexről nem is beszéltünk.
Nyilván mindannyian a magunk nyelvén kommunikálunk, és e szerint a kódrendszer szerint fejtjük meg a beérkező információkat is. De mi van, ha a másik ember más nyelvet beszél?
- Megtanuljuk és alkalmasint használjuk az ő nyelvét is. Ő is megtanulja a miénket. Szuperszerelem.
- Megtanuljuk és alkalmasint használjuk az ő nyelvét is. Ő nem tanulja meg a miénket. Nyálcsorgatós szerelem.
- Egyikünk sem tanulja meg a másik nyelvét. Örök játszma, gyilok.
- Nem tanuljuk meg a másik nyelvét. Ő megtanulja a miénket. Vagyis teleszart zokni lesz belőle.
Hát… lehet választani. Nem csak a szerelemre igaz. Tesztelni például itt tudjátok: http://static.kgyt.hu/love.html
