+36 20 529 5951 info@palackpostacoaching.hu

Hajnali vonat. A zombikat megölni?

Hajnali vonat. A zombikat megölni?

Hajnali vonat. Ami megdöglött. Vagy csak tetteti. Szó ami szó, látszik, hogy itt áll a tizedik vágányon, az a baj, hogy az utasoktól meglehetősen távol, és nem úgy tűnik, hogy valaha is egyesülünk. Feszült pillanatok ezek. Olyan tiltakozást, haragot és pattanó várakozást okoz, amin elég nehéz uralkodni. Nem is merészkedik a közelünkbe senki, hogy elmondja, miért döglött meg a vonat. A hangosbemondó most arra vetemedett, hogy tájékoztatott a késésről, de az is hazudik. Öt percet hablatyol, az meg már letelt.

Pirkad. Még jó, hogy ilyenkor már nem jönnek a zombik. Itt vannak helyettük a hajnali vonat hoppon maradt utasai. Pont úgy is nézünk ki. A bizonytalanság és a düh kialvatlansággal társítva olyan stylist, hogy bármelyikünk statisztálhatna a Z világhàborúban.( Az egy zombis film.)

Na, de micsoda coach az olyan, aki fennakad holmi csip-csup késésen? Út mindig van, csak meg kell találni. A Z világháborúban is volt megoldás. A csodálatos Brad Pitt megtalálta, aztán hazatért kevésbé csodálatos feleségéhez. De engem a zombik érdekelnek. Hogy azok vajon kik?

Mármint élők avagy holtak? Vagy mondjuk abban a Will Smith filmben (Én a legenda… vagy legenda vagyok), ahol ugyancsak zombikkal küzd a derék főhős, na. Azok most élnek vagy már meghaltak? Ez a kérdés azért foglalkoztat annyira, mert ha mégis meghaltak, amire van esély, akkor hogyan lehet őket megölni?

Meglátásom szerint, aki meghalt, azt nem lehet újra megölni. Ehhez képest van egy csomó film, amiben nem átallanak ilyesmiket csinálni.

Vagy ott van az HBO sorozata, a Westworld. Abban meg egyenesen szadista gyilkosok tombolnak. Igaz, robotokat ölnek. Aztán azokat is feltàmasztják újra meg újra. Csakhogy a robotok nem felejtenek. Van nekik fejlődéstörténetük.

Na, mármost miért is gyilkolom a közízlést korán reggel ezzel?

Mert nem nagy nyugodni a gondolat, hogy aki már mindent elveszített, megjárta a poklot, lement a kút legeslegmélyére, porig égett, szétdarabolták, megmérgezték…és ennek ellenére még mindig él, azt ugye már nem lehet megölni? Attól mit lehet még elvenni? Az már nem fél semmitől és senkitől.

Máshogy kérdezem. Attól mit NEM lehet elvenni? Mert azt hiába akarják kiverni belőle egy szívlapáttal. Az oszt ki nem jön. Annak nem fáj már a szívlapát sem.

Tegnapi két barátnőm, szimbolikusan a főnix madár és a kotorék kutya (bocs csajok) nagy túlélők. Egyikük folyton lángol, elhamvad és feltámad, csak a szemét kell nézni, mert az minden világégésben tiszta, kék marad. A másikuk meg addig kapar, ás, faggatja-szaggatja a földet, amíg meg nem találja a kincset a mélyén, ki nem emeli, és körbe nem mutatja azt. Aztán megosztja. Hiszen nem is neki kell. Mindketten döntöttek már arról, hogy meglátogatják-e az Úristent. Most meg azt mondják: nem kellett hozzá bátorság.

Egyszer (na jó, többször) engem jól megvertek. Nagyon érdekes élmény volt. Ugyanis nem fájt. Olyan volt, mintha én nem az én testemben lettem volna. Sem fájdalom, sem félelem hozzám nem ért. Csak az orrom tört be, az vérzett a kőre, innen tudtam, hogy ez megtörtént. Valójában csak csodálkoztam. Hogy ez a semmi hogy lehet? Miért nincs sírás, fájás, félelem, düh, egyebek. A semmi volt. Nevezhetjük sokknak, de ott a kút mélyén ott a semmi van.

Vannak olyan lélekállapotok, túlélők írnak erről, amikor kívül kerülsz a valóságon, egy olyan dimenzióba, ahová nem nyúlhatnak utánad. És ott megtapasztalod, hogy van, amit nem lehet elvenni tőled. Nem lehet kiverni belőled. Ott lehet, a földön fetrengve megérezni, vagy később feleszmélve, hogy kinek van, és kinek nincs hatalma fölötted.

Az érzés az, hogy mindig az agresszor a vesztes.

Akitől mindent elvettek, házat, hazát, családot, kincseket, attól már nem lehet mást elvenni. Ebben van az ereje. Dönthet, hogy önmagát is odaadja – e, vagy, annak az ismeretében, hogy már semmit nem veszíthet el, tiszta tudattal megy tovább az úton.

Tudom. Ez nem ilyen egyszerű. Hát persze, hogy nem az. A veszteség sarokba rugdalt kutyát csinál az emberből. De még a sarokba rugdalt kutya is dönthet, hogy előjön vagy ott döglik meg.

Coachként mindenképpen azt a folyamatot támogatom, amely a megerősödést szolgálja. Hogy ki hogyan erősödik, azt ő tudja.

Tehát, visszatérve a zombikra. Szerintem őket már nem lehet újra megölni.

A vonatom viszont föltámadt…

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu