Nehéz az “itt és most”-ban lennem, ugyanis ma van az a nap, amitől tegnap tartottam, és amire holnap büszke szeretnék lenni. Városi futóverseny lesz itt Hollandiában, és voltam olyan okos, hogy 10 kilométeres távra neveztem. Ebben az a szép, hogy életemben eddig egyszer futottam ennyit. Meg ma. Szóval úgy érzem, hogy a bennem ólálkodó tiltakozásokat és nemeket át kell formálnom. Beszélnem kell a testemmel. Nem szabad nem-eket használnom. Lássuk!
Kedves lábaim! Maradjatok az úton. Vigyetek a célba!
Kedves melleim! Új sportmelltartót kaptatok, úgyhogy örüljetek. Jó lenne, ha nyugton maradnátok, és nem feltűnősködnétek összevissza. Az ugyanis nehezíti a futást. (Becsúszott a nem.)
Kedves porckorongom! Tudom, te külön figyelmet érdemelsz, tehát megkapod. Cserébe hagyd itthon a fájdalmadat, és működj együtt a többiekkel!
Kedves fenekem! Szuper, hogy ekkorára nőttél, de kérlek, állj ellent a gravitációnak, méltósággal viseld magad, és maradj háttérben. Csinálj úgy, mintha légies és könnyed lennél, vagy most tanulnál repülni. Kösz szépen!
Kedves gyomrom! Ha jól viselkedsz, baromi finom ebédet kapsz futás után. Addig kuss van. Kérlek!
Kedves tüdőm! Számítok rád. Egyenletes, kitartó munkád a sikerem záloga. Jó kislány voltam, nem cigiztem, úgyhogy lendülj formába. Kellesz.
Kedves nyelvem! Itt pofázás helyett a kiszáradásra figyelj! És tartózkodj a számban. Kilógni veszélyes.
Kedves agyam! Vezesd a csapatot! Hülyeségek suttogása helyett, úgy mint “állj meg”, “nem bírod”, legyél kedves parancsot adni a kitartásra.
Kedves elfeküdt nyakam! Most mi a fenét szórakozol velem!?? Mit feltűnősködsz? Úgyis nézegetem az út melletti káposztákat! Miért fáj az neked? Hülye vagy, nem is vagy kedves! (Ezen még dolgoznom kell…)
Kedves jókedvem! Tarts velem!
Ma, mint látjátok, egy kicsit beszűkült a coaching.
De azért ez is valami. Most kitűztem a célt, van időkeretem, van korábbi sikerélményem, erőforrásom és vannak segítőim.
Délután jelentkezem a fejleményekkel.
Délutáni fejlemények. Túléltem. Csak háromezer-ötszáz ember futott el mellettem. Volt százéves néni, ötéves gyerek, kétszáz kilós pasi, és egy vak páros is. A hátsó élbolyban élen futottam. Útközben négy zenekar és három DJ zenélt, a városlakók kint ültek, és hangosan biztattak mindenkit. Az utolsó két kilométer maga volt a végtelenség. “Ötszáz méter a sörig!” , ez volt az utolsó tábla, amit a cél előtt elolvastam.
Szerintem sok kalóriát égettem, ennek megfelelően pótoltam is sörrel, almatortával, spárga levessel, friss zsömlével. A szerveim jól viselkedtek, a petefészkem külön foglalkozást igényelt menet közben. Futás után vettem egy új ruhát is. Meg napszemüveget. Igaz, azt csak menőzésből. Mert még szemüveggel sem látok. Most egy fotelban ülök, és azon töprengek, mi legyen a következő kihívás.
